Természetben kárpótolnák a gyöngyöspatai romákat, amiért elkülönítették őket az iskolában

társadalom
2020 január 16., 11:19

Sajtótájékoztatót tartott Gyöngyöspatán Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője az iskolai szegregációs perről. Ebben az ügyben mondta ki a Debreceni Ítélőtábla még ősszel, hogy összesen 99 millió forintos kártérítést kell fizetni azoknak a gyöngyöspatai roma gyerekeknek, akiket származásuk alapján különítettek el a Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2017 között.

Horváth azt mondta, pénteken egyeztetést kezdeményeznek arról, hogy ne készpénzben kártérítsék az érintett családokat, hanem természetben. Vagyis a jogerősen megítélt összeg erejéig kínálnának nekik idegen nyelvi, informatikai, szakképesítést biztosító, valamint beilleszkedést, életvezetést és traumafeldolgozást segítő képzéseket úgy, hogy „biztosítja a szabad döntés jogát az egykori és jelenlegi tanulóknak”. A képzéseket Gyöngyösön tartanák, vagy olyan helyen, ahová könnyen el lehet jutni tömegközlekedéssel. 

A tankerület a per során többször indítványozta a természetbeni kártérítést, a bíróság viszont elutasította ezeket a kéréseket, pedig Horváth szerint „lett volna jogosultsága, hogy ne a pénzről szóljon ez a történet, hanem arról, hogy az oktatásban esetlegesen bekövetkezett hátrányt oktatási eszközökkel próbáljuk helyrehozni”.

photo_camera Horváth László Fotó: ATV/Facebook

Az érintett családokat képviselő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekenek (CFCF) Alapítványt egyelőre senki sem kereste meg azért, hogy egyeztessenek, mondta Farkas Lilla, a szervezet ügyvédje a 444-nek. A CFCF munkatársai szombaton utaznak Gyöngyöspatára, hogy egyszerre találkozzanak mind a 60 érintettel, és megbeszéljék, ki az, aki mindenképp készpénzt szeretne kapni, és ki az, aki a természetbeni kártérítést is elfogadná. 

Farkas szerint ez mindenkinek az egyéni döntésén múlik, valószínűleg tényleg vannak, akik szívesen mennének képzésre, másokról viszont tudja, hogy házat, vagy éppen használt autót szeretnének venni. 

A képviselő szerint nincs pénz

Horváth azért éppen csütörtökön tartott sajtótájékoztatót, mert azt mondta, hivatalosan péntekig kellene elutalniuk a pénzt a családoknak. Ezt viszont szerinte sem az önkormányzat, sem a tankerület nem engedheti meg magának. Utóbbi legfeljebb a dologi kiadások terhére utalhatna, de akkor Horváth szerint nem maradna pénz a tantermek és a vizesblokkok felújítására. 

A képviselő felszólította a CFCF-et, hogy ne kérjenek végrehajtást, igaz, az alapítvány korábban is közölte, hogy nem készülnek erre. Már csak azért sem, mert a Kúria ítélete még hátra van, és nem szeretnék, hogy a családoknak esetleg vissza kelljen fizetniük az összeget, ha ellenük döntenek. 

Horváth ismét elmondta, hogy a bírósági döntés „igazságtalan, egyoldalú, túlzó, romboló, mert nem békét teremt, hanem békétlenséget”. Szerinte már most is „érezhetően nő a feszültség”, hiszen „a cigány családok várják a beígért pénzt”, a tankerület és az önkormányzat pedig nem tud fizetni. 

A kormány szerint: Soros

Délelőtt a helyi Roma Nemzetiség Önkormányzat elnöke, Csemer Géza arról posztolt a Facebookon, hogy szeretett volna bemenni a sajtótájékoztatóra, de a polgármester azt mondta neki, nem fogják beengedni. Próbáltuk elérni őt is és a polgármestert is, egyelőre nem sikerült. 

Orbán Viktor múlt héten igazságtalannak nevezte, hogy 

„egy etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül”.A miniszterelnök sajtótájékoztatója óta egymás után keltek ki az ítélet ellen a kormányzati nyilvánosságban, általában azon az alapon, hogy a CFCF a „Soros-hálózat” tagja. Többször elhangzott az is, hogy a szegregációért a 2010 előtti kormányok felelősek, ami csak részben igaz, hiszen a bíróság 2004-től 2017-ig állapította meg a fizikai elkülönítés tényét.