A lengyel felsőház elutasította a bírák függetlenségét korlátozó törvényjavaslatot

külföld
2020 január 17., 16:46

A lengyel felsőház pénteki ülésén elvetette a sokat vitatott bíróságokról szóló törvényjavaslatot, ami így újból az alsóház elé kerül, ahol a kormánypárti többség ismét megszavazhatja. Az igazságszolgáltatás függetlenségét korlátozó tervezetről az ellenzéki Michal Kaminski, a szenátus egyik alelnöke a vita során kijelentette: 

"tanúi vagyunk a köztársaság ellen irányuló, alattomosan folytatódó merényletnek."

A lengyel legfelsőbb bíróság decemberi állásfoglálásban arra figyelmeztetett, hogy a tervezet fegyelmi intézkedéseket tesz lehetővé az olyan bíráknál, akik politikai tevékenységet folytatnak, illetve akik nyilvánosan megkérdőjelezik egy másik bíró kinevezését, és megváltoztatja a legfelsőbb bírósági elnök megválasztási eljárását is. Megállapították:

a tervezet ellentmond az EU-s jognak, ezért az uniós szervek „nagy valószínűséggel kénytelenek lesznek kötelezettségszegési eljárást indítani”, és mindez „hosszabb távon az EU elhagyásának szükségességéhez vezethet”.

Az Európai Bizottság és az Európai Tanács már korábban kérte, hogy a kormánypárt állítsa le a módosítást.

A kormányzó szélsőjobboldali PiS hatalomra kerülése óta igyekszik saját igényeire szabni a lengyel igazságszolgáltatást, emiatt az Európai Unió már meg is indította az ország ellen a 7. cikkely szerinti eljárást, mely során akár ország EU-s jogait felfüggeszthetik.