„Vegyétek ki mindkét petevezetékét ennek a büdös cigánynak, ne szaporodjanak!”

Egészségügy
2020 január 17., 14:19

(Frissítés 2020.01.21: A forrásként felhasznált cikket törölték a 168ora.hu-ról)

Feltehetően rasszista alapon távolíttatta el egy főorvos egy 26 éves nő petevezetékeit a Borsod-Abaúj–Zemplén Megyei Kórházban - írja a 168 óra a nő beszámolója és a birtokukba került szövettani dokumentumok alapján. A főorvos állítólag teljesen indokolatlanul adta ki a rezidens orvosnak, hogy távolítsák el a nő petevezetékeit azzal a felkiállítással, hogy:

„vegyétek ki mindkét petevezetékét ennek a büdös cigánynak, ne szaporodjanak!"

Pedig a nő nem is roma és három éven keresztül nem is tudott arról, hogy már egyik petevezetéke sincs meg.A főorvosról több kollégája is állította, hogy nyíltan romagyűlölő, de egyelőre még nem bizonyított, hogy valóban rasszizmusból követte-e el tettét. Az eset három évvel ezelőtt történt, de valaki még csak most tett feljelentést, ezért indult el a nyomozás. 

A 168 óra információi szerint fiatal nő, Adrienn öt vetélés után egy újabb várandóságot kísérő hasi görcsök miatt kereste fel a kórházat, ahol ultrahanggal rögtön megállapították, hogy méhen kívüli terhességről van szó és a nőt a műtőasztalra fektették. Bár a méhen kívüli terhességnek nyoma sem volt, eltávolították a bal oldali petevezetéket, a jobb oldali petevezetéken pedig cisztát találtak. Ekkor hangozhatott el a főorvos rasszista mondata, miszerint távolítsák el mindkét petevezetéket. Végül a jobb oldalit nem távolították el teljesen, de olyan mértékben csonkolták, hogy már nem töltheti be a funkcióját, ezzel pedig teljesen elvették az esélyt attól, hogy Adriennek természetes úton gyereke születhessen. 

„Az orvosi dokumentációkról több független szülész-nőgyógyász szakorvost kérdeztünk meg, akik egyhangúlag azt mondták, hogy a drasztikus beavatkozásnak semmilyen szakmai indoka nem volt" - írja a lap.

Az orvosok szerint, ha felmerül a méhen kívüli terhesség gyanúja, akkor sem szokás ilyen gyors és drasztikus döntést hozni, hanem inkább várnak, hátha spontán felszívódik a magzat. Ami pedig a jobb oldali petevezetéket illeti, egy ciszta miatt sem igazán szoktak ilyen mértékű roncsolást végezni. 

Ráadásul valószínűleg a szövettani vizsgálat dokumentációját is meghamisíthatták, mert bár az ultrahang szerint méhen kívüli terhességről volt szó, az első kórszövettanban még a gyanú sem merül fel erre. A második szövettani vizsgálatba viszont belekerült a méhen kívüli terhesség, ezért gyanítható, hogy a leleteket meghamisították, hogy indokolttá tegyék a bal petevezeték eltávolítását.  

A médiából értesült, hogy mit történt vele

A főorvos feltételezésével ellentétben Adrienn nemhogy csak nem volt roma, de nem is értesítették arról, hogy eltávolították a petevezetékeit, ezért a férjével tovább próbálkozott, hogy gyereke lehessen. Akkor értesült arról, hogy mi történt vele, amikor valaki feljelentést tett a főorvos és a kórház ellen, a rendőrség pedig beidézte. Ekkor nézett utána az interneten annak, hogy miért nyomoz a rendőrség és derült ki, hogy mi történt vele.

„Egyik kórszövettani leletet sem kaptam meg, annak ellenére, hogy az előírt határidőben a műtét után kontrollon is voltam, a vizsgálatot Nagy Gábor végezte személyesen és egy szóval sem említette nekem a kórszövettani lelet eredményét, sem azt, hogy az megváltoztatták, és mind a két petevezetékemet eltávolították"

- mondja a nő.

Adriennek még nincs gyereke és már csak lombikprogrammal van esélye erre, ez pedig rendkívül elkeseríti. A roma-nem roma kérdést pedig úgy kommentálta:

„Nem vagyok cigány származású, mindemellett a cigány embertársaim nevében is sértőnek, megalázónak tartom az osztályvezető lekicsinylő, embertelen eljárását, viselkedését, feltéve, hogy bebizonyosodik embertelen utasítása. Ezáltal még súlyosabb minősülhet az osztályvezető magatartása, méltatlan az orvosi hivatáshoz." 

Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig emberi test tiltott felhasználása miatt nyomoz. A nőt már kétszer is kihallgatták, az orvosszakértői vizsgálat is most készül.   

Le a kényszersterilizálással!

Mivel állítólag nem ez volt az egyetlen kényszersterilizálás, ami a borsodi kórházhoz köthető, mára tüntetést szerveztek az épület elé - számolt be erről a Mérce.

A kórház dolgozói korábban levélben fordultak Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterhez, amiben egy másik esetet is említenek, ahol egy roma nő méhét ikerszülés után indokolatlanul távolították el. A pénteki tüntetést a Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesülete és a nyíregyházi XXI. Századi Roma Nők Egyesülete szervezte, akik követelik, hogy:

  • az ügy kerüljön kivizsgálásra,
  • mielőbb büntessék meg az elkövetőket,
  • vessenek véget a szülészeti faji alapú elkülönítésnek,
  • és tartsák tiszteletben a roma nők emberi méltóságát.