Botrány a díjátadón: Bessenyei Ferenc özvegye az ünnepségen keményen beszólt Márki-Zay Péternek és visszavonta a férjéről elnevezett díj nevét

politika
2020 január 20., 08:36
comments 331
photo_camera Márki-Zay Péter átadja a Bessenyei-díjat Berei Erzsébetnek. Fotó: Rosta Tibor/MTI/MTVA

Rendkívül kínos botrányba fulladt egy elvileg teljesen politikamentes kulturális esemény Hódmezővásárhelyen vasárnap délután. Ekkora adták ugyanis át a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat a színészről elnevezett művelődési központban. 

A díjat, amit amatőr és hivatásos színjátszók, népdal- és magyarnóta-énekesek, instrumentális zenészek, kórusok, néptáncosok, illetve, vers- és prózamondók kaphatnak meg, a város önkormányzata alapította 2008-ban helyi kötődésű művészek elismerésére. B. Élthes Eszternek annyi köze van hozzá, hogy a legendás színész özvegyeként az elismerés az ő engedélyével kaphatta meg a hódmezővásárhelyi születésű Bessenyei nevét. A díj egyébként másfélmillió forinttal és egy Bessenyei-plakettel jár.

Amikor a vasárnapi ünnepségen az özvegy a mikrofonhoz lépett, a jelenlévőket ledöbbentve arról kezdett beszélni, hogy az idei díjak odaítélését és azok körülményeit nem fogadja el.

"Bessenyei Ferenc özvegyeként, szellemi hagyatékának őrzőjeként soha nem engedhetem meg, hogy a 20. század második felének legnagyobb színészének nevét bármilyen politikai csoportosulás a saját céljaira, reklámozására használja, nevével visszaéljen. Sajnos az elmúlt hónapokban Vásárhely polgárai és önkormányzata úgy döntött, hogy a városban jó ideje dúló ádáz politikai csatározásokat tovább folytatja, és ebből a Bessenyei-díjat sem hagyják ki. Ez nem méltó Bessenyei Ferenc szellemiségéhez."

- mondta B. Élthes Eszter. Egyúttal bejelentette, hogy visszavonja a névhasználati engedélyt, majd levonult a színpadról.

Ezek is igazán kínos percek voltak, az utána következők meg főleg, Márki-Zay polgármester ugyanis az özvegy után ment és percekig beszélgetett vele a dísztermen kívül. Magára a díjátadásra csak ezután került sor.

A bejelentés azért is igen meglepő volt, mert a díjat - amit egy személy kaphat, de idén megosztották - elismert helyi művészek és nem pártpoltikusok kapták, név szerint Berei Erzsébet zongoraművész-zenetanár, a helyi zeneiskola egykori igazgatója, a város kulturális életének máig aktív figurája és Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanár.

Arra, hogy mi válthatta ki az özvegy kirohanását, Márki-Zay Péter friss Facebook-posztja kínálhat magyarázatot. A polgármester így idézte fel a B. Élthes kirohanása utáni beszélgetésüket:

"B. Élthes Eszterrel beszéde után megbeszéltem, mi okozta az ő felháborodását: az, hogy a közgyűlés a város díjának odaítélésénél nem pontosan az ő javaslatait követte. Egyrészt egy általa korábban háromszor is megvétózott, de a városban politikától függetlenül mindenki által nagyrabecsült személy most díjazott lehetett, másrészt, hogy az általa javasolt országosan ismert színészt a közgyűlésünk (a fideszes tagokkal közösen) politikailag túl megosztónak találta ahhoz, hogy szakmai érdemei ellenére általánosan elfogadott díjazott lehessen. (Hogy ez sem politikai döntés volt, azt mutatja egy másik felmerült, ezúttal ellenzékiségéről ismert művész elutasítása ugyanebből az okból, ismét közösen.)"

Márki-Zay szerint 

"a valóban és szándékosan botrányos felszólalás nem számomra, hanem Vásárhely egész lakosságának volt megalázó, különösen a díjazottaknak, akik megérdemelten kapták az elismerést."

A polgármester szerint nem spontán akció zajlott:

"Érdekes jelek utaltak arra, hogy nem spontán, hanem nagyon is megszervezett és nagyon is politikai támadásról van szó, mégpedig nem az özvegy részéről: a meghívott fideszes vendégek széksorai üresen maradtak, és eljött az estről beszámolni az M1 országos televízió, akik a műsor előtt (és nem mondjuk a szünetben) már riportokat is készítettek velem és a díjazottakkal, és akik a botrányos beszéd rögzítése után távoztak is. A sajtó reakciója is villámgyors volt, gyanús, hogy előre megírt szövegek jelentek meg a helyi Lázár-médiában."

Az egyébként a jellemzően egységesen lépő kormánymédia reakcióiból is látszik, hogy az akció még őket is zavarba hozta. A Magyar Nemzet ugyanis cikkünk publikálásáig egyáltalán nem számolt be az eseményről, a hirado.hu pedig a semleges "Dratsay Ákos és Berei Erzsébet kapta az idei Bessenyei-díjat"címmel írt róla, a cikkben belül persze megemlítve az özvegy beszédét. Az Origo "Botrányba fulladt Márki-Zay Péter díjátadója", míg a Pesti Srácok "Botrány a díjátadón – Márki-Zay visszaélt Bessenyei nevével, szigorú döntést hozott a színészóriás özvegye" címmel írt a témáról.

Bejegyzését Márki-Zay Péter azzal zárta, hogy a díj maga marad, ha más néven is:

"Megnézzük, hogy a névhasználat kinek a tulajdona, de B. Élthes Eszter kívánságát én személy szerint elfogadom, és amennyiben a vásárhelyi színészóriás emlékét a továbbiakban nem kívánja díjjal is ápolni, ezt a vásárhelyi művészeti díjat másról fogjuk elnevezni, de a HAGYOMÁNYT FOLYTATNI FOGJUK."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.