Levélben kért bocsánatot osztálytársaitól a győri késelő diák

bűnügy
2020 január 21., 05:08

Levelet írt osztálytársainak és osztályfőnökének az a 17 éves győri fiú, aki tavaly decemberben késelte meg óra közben fizikatanárát, írja a Blikk. A lap úgy tudja, hogy az őrizetes az ügyészséghez jutatta el írását, bízva abban, hogy továbbítják a címzetteknek. A fiú levelében bocsánatot kér, állítja, hogy nem akart senkit sem bántani, maga sem érti, hogy miért tette. A Blikk információ szerint a börtönben maximálisan együttműködik az őrökkel és a pszichológussal is.

H. András tavaly december elején késelte meg tanárát óra közben. Osztálytársai elmondták, hogy már szünetben arról beszélt, hogy ha hármast kap a dolgozatára, leszúrja a tanárt. Amikor tényleg hármast kapott, odament, és egy bicskával többször megszúrta a nőt. Az áldozatról egy másik tanuló rángatta le a fiút, ennek köszönhető, hogy a tanár életben maradt.