Titkolja a kormány, hogy miért csúszik a trieszti kikötőépítés

POLITIKA
2020 január 21., 05:47

Július elején jelentette be Szijjártó Péter, hogy Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében. A miniszter az Origónak adott július 26-i interjújában kijelentette, hogy 

"a trieszti kikötőről már megkötötték az adásvételi szerződést, amely ősszel lép életbe, és ekkor kötnek majd egy megállapodást is, amelyben rögzítik, hogy a kikötőben 2016-ban indult fejlesztésekhez hogyan kapcsolódik a magyar terület. Később pedig létrejön egy magyar vállalat is, amely felügyeli a magyar állam 100 millió forintos fejlesztését."

De azóta sem történt semmi előrelépés: nem írták alá a megállapodást, és a magyar projektcég sem alakult meg. Hogy mi a csúszás oka, miért nem sikerül megegyezni, nem árulja el a kormány. Az LMP képviselője, Keresztes László Lóránt is hiába érdeklődött, a külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára, Menczer Tamás mindössze annyit válaszolt neki, hogy

"a szerződésbe belefoglaltuk a magyar állam érdekeit, és a magyar költségvetési forrásokat védő garanciákat, melyek érvényesítése folyamatban van. A tranzakció zárása tekintetében a magyar állam hozza meg a döntést arról, hogy mikor tekinti elfogadhatónak az említett feltételek teljesülését."