Karácsony: A türelmemet, amire nagy szükségem volt a köztévé stúdiójában, ott, a hajléktalanszállón veszítettem el

Budapest
2020 január 22., 18:17
photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Karácsony Gergely főpolgármester arról posztolt, hogy mi történt vele a köztévé keddi produkciója után. A Máltai Szeretetszolgálat meghívására az általuk üzemeltetett hajléktalanszállókat nézte meg. Azt is, amit „olyan embertársainknak tartanak fenn, akik minden más intézményből kiszorultak”.

A főpolgármester szerint ez is „része annak a magyar valóságnak, aminek feltárásán többek között a mi közös pénzünkből fenntartott közmédiának dolgoznia kellene”. „Nekik is dolguk lenne feltenni a kérdést, hányszor kellett volna valakinek, az államnak, önkormányzatnak, egyháznak, bárkinek kinyújtania a kezét, megállítani a mélybe zuhanásukat” – írta Karácsony, aki szerint meg kellene mutatniuk a szociális munkások erőfeszítéseit.

Karácsony végül azt írta:

„A türelmemet, amire nagy szükségem volt a köztévé stúdiójában, ott, a hajléktalanszállón veszítettem el. Szembesülve azzal, hogy a közpénzből fizetett propagandagépezet számára ezek a nehézsorsú emberek is csak statiszták az aktuális gyűlöletkampányhoz. Azok a propagandisták, akik a valós problémák kibeszélése helyett azok elferdítésén és politikai furkósbottá faragásán dolgoznak, talán nem is sejtik hogy milyen iszonyú bűnök száradnak a lelkükön.”