Karácsony bejelentette a Merlin Színház felújítását

Budapest
2020 január 22., 11:35

„Nagyon szomorú örökségünk, hogy ez az épület lassan már egy évtizede üresen áll ahelyett, hogy a budapesti kultúra szolgálatába állítanánk” - mondta Karácsony Gergely főpolgármester a kultúra napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján, amin bejelentette, hogy a főváros megkezdi a Merlin Színház felújítását.

A főpolgármester azt mondta, a Budapest Galéria méltatlan helyzetét is megoldaná, ha a Városháza Gerlóczy utcai épületében kapna új helyet. A kortárs művészet fontos kiállítóhelyének egyébként a Bálna értékesítése miatt fordult rosszra a sora, ezért vált - Karácsony szavai szerint - „hontalanná a saját városában”. Karácsony reményét fejezte ki, hogy a Budapest Galéria 2020 második felében már meg is nyithat az új helyén.

A főpolgármester azt mondta, a politikusok feladata, hogy teret nyissanak a kortárs kultúrának, ezt teszi most a budapesti városvezetés ezzel az intézkedéssel.

Újságírói kérdésre válaszolva Karácsony elmondta azt is, a Főváros mindenképp fel fogja újítani a Lánchidat, és sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány az előző városvezetés által kiírt közbeszerzésben megduplázódott költségek miatt nem kíván nagyobb anyagi részt vállalni ebből. A főpolgármester szerint a Lánchíd felújítása nem várhat, de az Alagúté igen. A költségvetésből Karácsony szerint a miniszterelnök dolgozószobájának árával megegyező plusz összeget kértek volna, erre a kérésre kaptak elutasító választ.

link Forrás