Sajtóértesülés szerint „salamoni döntést” javasol a „három bölcs” az EPP vezetésének a Fidesszel kapcsolatban

POLITIKA
2020 január 22., 13:16

A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írja, hogy a Fidesz kizárásával kapcsolatban „salamoni döntést” javasol a „három bölcs” az Európai Néppárt (EPP) vezetésének – írta meg a Mérce.

A német lap forrásai szerint a három ember nem jutott egyezségre a Fidesz kizárását illetően, így azt javasolnák az EPP vezetésének, hogy tartsa felfüggesztve a magyar kormánypárt tagságát, amíg az nem tanúsít nyíltan megbánást, és nem módosít a politikai irányvonalán.

Donald Tusk, a Néppárt új elnöke találkozott a 3 fős tanáccsal,, és a FAZ szerint a megbeszélésen megállapodtak a titoktartásról, de a jelentés tartalma kiszivárgott.

A források szerint Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár a Fidesz tagságának visszaállítását akarta, Herman van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke a kizárást javasolta, Hans-Gert Pöttering, az EP korábbi elnöke pedig semleges maradt, így döntöttek a felfüggesztés fenntartásáról.

Ha az EPP feburár 3-i gyűlésén helyben hagyják ezt, a Fidesz EP-képviselői továbbra is mehetnek a néppárti frakció üléseire, de frakciópozíciót nem kaphatnak. Orbán viszont az Európai Tanács-ülések előtti néppárti kormányfői tanácskozásokon továbbra sem vehetne részt.

Az elmúlt hetekben fideszesek többször is elmondták, hogy nem az EPP fog dönteni, hanem a Fidesz, vagyis ha ki akarnák őket zárni, kilépnének, bármennyire is jelentsen ez mást, mint a kizárás. A KDNP ezzel szemben marad a Néppártban. (Mérce)