Nem bocsátható feltételes szabadságra Bene László, a skálás gyilkos

bűnügy
2020 január 23., 13:55

A Szegedi Törvényszék másodfokú döntése szerint nem bocsátható feltételes szabadságra a „skálás gyilkos”, a budai Skála áruháznál 1992-ben történt pénzszállítórablás és gyilkosság életfogytiglanra ítélt egyik elkövetője, Bene László.

Juhászné Prágai Erika, a bíróság szóvivője közölte: a Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését, és mellőzte az elítélt feltételes szabadságra bocsátását az életfogytig tartó fegyházbüntetésből.

A másodfokú tanács megállapította, hogy bár az elítélt a büntetésének nagyobb részében szabálykövető és a büntetés-végrehajtási (bv-) intézet rendjének megfelelő magatartást tanúsított, tavaly óta egyszer fegyelmi fenyítést kapott. Emellett a pártfogó felügyelői és igazságügyi orvosszakértői véleményben is aggályokat fogalmaztak meg törvénytisztelő életmód folytatására való készségéről.

A másodfokú bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a feltételes szabadságra bocsátás nem lehetséges, a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül az elítélt esetében nem érhető el.

A törvényszék álláspontja szerint most nem állapítható meg, hogy az elítélt szabadlábra kerülése esetén maradéktalanul be fogja tartani a társadalmi együttélés szabályait és az elvárásoknak megfelelő életet fog élni. A férfi továbbra is potenciális veszélyt jelent a társadalom tagjaira, így a büntetésnek a társadalom védelmét érintő célja nem érhető el a szabadságvesztés további végrehajtása nélkül – ítélt a bíróság.

Bene László
photo_camera Bene László

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek. A férfi társával, Donászi Aladárral együtt rabolta ki 1992-ben a budai Skála áruház pénzszállító autóját, közben megöltek egy egyetemistát, lőgyakorlatozás közben pedig két vadász életét oltották ki. Donászi 2001-ben a bv-intézetben öngyilkos lett.

A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint Bene legkorábban 20 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra, ez 2014. május 4-én telt le. (MTI)