Elhunyt Richly Zsolt, A kockásfülű nyúl alkotója

gyász
2020 január 24., 10:08

Élete 79. évében elhunyt Richly Zsolt Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, kiváló művész, címzetes egyetemi tanár, közölte a család és a Magyarországi Evangélikus Egyház pénteken az MTI-vel.

Richly talán A kockásfülű nyúl és a Kiváncsi Fáncsi alkotójaként a legismertebb, és az ő műve az egész estés Háry János is.

Richly 1941-ben Sopronban született, ott végezte középiskolai tanulmányait is a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban. 1962-ben vették fel az Iparművészeti Főiskola díszítő festő szakára, diplomáját az akkor egyszeri alkalommal indított animációs osztály tagjaként 1966-ban szerezte.

Grafikusművészként is aktív alkotó volt. A hatvanas években ifjúsági lapoknak, magazinoknak készített illusztrációkat, majd a hetvenes és nyolcvanas években több népszerű mesehős történetét adaptálta diára. 1981-ben adták ki a Richly Zsolt által rajzolt A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét dián, a Lúdas Matyi történetét hét évvel később dolgozta fel.

1987-ben kapcsolódott be a Magyar Iparművészeti Főiskolán folyó animációs oktatásba. A hazai animációs filmművészet számos generációját segítette a pályára, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animációs oktatásának meghatározó egyénisége, az intézménynek 2008-tól volt címzetes egyetemi tanára.

A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából Luther Márton életéről készített tízrészes filmet, amelyet a magyaron kívül számos egyéb nyelven vetítettek szerte a világban. A film alapján képregény is született.

Balázs Béla-díjat 1981-ben, érdemes művészi elismerést 1986-ban kapott, 2014-ben lett kiváló művész.