MÁV: Mindenki nyugodjon meg, az összecsapottnak tűnő felújítások nem véglegesek

közlekedés
2020 január 24., 17:37

Több olvasónk és a Közlekedő Tömeg Facebook-oldal szerkesztői is felhívták rá a figyelmünket, hogy az Alíz Csodaországban díszletébe illő lépcsősor fogadta péntek reggel a MÁV Tata Tóvároskert frissen felújított vasútállomására érkező utasokat: minden egyes lépcsőfok különböző magasságú, sőt az egyik szemből készített képen úgy tűnik, mintha némelyik lejtene is.

„Nem elég, hogy az eredmény csúnya, de a vakok, gyengénlátók számára balesetveszélyt is okoz, ráadásul az anyaghasználat annyira elhibázott, hogy várhatóan pár éven belül újra tönkre fog menni a szerkezet. Mindemellett érdemes még megemlékezni a 60 centis résen át megközelíthető, padra rátolt biciklitárolóról és az ötletszerűen kifestett épületről is”

– írja olvasói beszámolóra hivatkozva a hazai tömegközlekedés gyönyöreire kihegyezett közösségi oldal.

A mostani tatai észlelést a fővárosi Zugló vasútállomás felújításával állították párhuzamba, mivel azt szintén év elején adtak át, és szintén elég problémásnak tűnik. 

A teljesség igénye nélkül:

  • a felújításkor nem emelték meg a peronok szintjét, így az alacsony padlós járművekre sem lehet szintben felszállni;
  • továbbra sem akadálymentesen, csak lépcsőn közelíthetők meg a vágányok;
  • továbbra is balesetveszélyesen szűk a hely az állomásépület és a peron széle között.

Az utazóközönség azt is felvetette, miért nem egyféle térkőből készült el a peronok teljes felülete, és hogy miért lett helyenként olyan egyenetlen a burkolat, hogy néhány helyen fél centis különbség is van a szomszédos térkövek között. Legvégül, nem értették, a felújítással miért nem cserélték le a jelentősen megrongálódott szegélyköveket az állomás területén.

MÁV: Ez még nem a végleges állapot

A MÁV sajtóosztályától megkérdeztük, ismertek-e előttük a frissen átadott felújított állomásokkal kapcsolatos problémák, és ha igen, akkor miért vették őket át így a kivitelezőtől. Arra is rákérdeztünk, milyen cégek, mennyi pénzért végezték a felújításokat, és arra is, hogy az említett hibákat szándékoznak-e kijavítani, és mikor.

A vasúttársaság péntek délután levélben közölte, amit az utazóközönség most lát, az nem a felújítás végső állapota egyik állomáson sem.

„A fejlesztések Tata-Tóvároskert és Zugló megállóhelyen is folytatódnak.”

Így nem is reagáltak a kivitelezési hibákkal kapcsolatos kérdéseinkre, sem Tata Tóvároskert, sem Zugló vasútállomás esetében.

Előbbiről csak annyit írtak,

„Tata-Tóvároskerten a vállalkozó a közvetlen balesetveszély megszüntetése érdekében egyelőre csak újraburkolta a lépcsőt, hogy a járófelület egyenletessé váljon. A lépcső teljes átépítése 2020-ban megvalósul.”

A lépcsőburkolással együtt még tisztasági festést, nyílászáró cserét és homlokzat-karbantartó munkákat is végeztek az állomáson, 10,9 millió forint értékben. A kivitelező a NEO Property Services Zrt. volt.

Zugló vasútállomással kapcsolatban azt mondták, amit az utazóközönség most lát, az „csupán komfortjavító karbantartás” eredménye. A perontető alatti peronrész új díszburkolatot kapott, megszüntették a beázást a perontetőkön, felújították a felvételi épület homlokzatát, lecserélték a tájékoztató táblákat, új padokat és hulladékgyűjtő edényeket helyeztek el. A munkálatokat a MÁV FKG Zrt. végezte, nettó 293,6 millió forint értékben.

A jelenleg érvényes látványtervek alapján így kellene majd kinéznie az állomásnak, mire a válaszban emlegetett „komplex rekonstrukció” befejeződik (igaz, a projekt egyelőre még csak tervezési szakaszban van, 2020 tavaszáig):

photo_camera Fotó: MÁV Sajtóosztály

Ha ez a terv valósulna meg, akkor eltűnne a meglévő peronépület, és az állomás alá épülne egy új keresztaluljáró, ahonnan lifttel lehetne majd akadálymentesen feljutni a vágányokhoz. A peronok szintjének megemeléséről, így az akadálymentes felszállásról viszont nem szólt a tájékoztatás.

A MÁV Sajtóosztálya hozzátette: a tervek elkészítésében részt vett a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével (MVGYOSZ), és zugló önkormányzata is.