Varga Judit: Eljött a keresztény-konzervatív zöld politika ideje

POLITIKA
2020 január 27., 14:25
comments 220

Eljött a keresztény-konzervatív zöld politika ideje, Európának olyan klímapolitikát kell folytatnia, ami nem a legszegényebb országokra terheli a klímasemleges gazdasági átállás költségeit – írja Varga Judit igazságügy-miniszter az európai ügyekkel foglalkozó Politicóban közölt véleménycikkében.

A miniszter a zöldpártok nyugat-európai népszerűségét nem annak tulajdonítja, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem leghatékonyabb módját találták meg, hanem inkább annak, hogy a klímapolitikában ezek a pártok eddig jórészt ellenfél nélkül játszottak a pályán. De szerinte Európának hangzatos, könnyen kommunikálható, át nem gondolt kötelezettségvállalások helyett olyan célokat kellene kitűznie, amelyek tartós eredményekhez vezetnek.

Varga Judit szerint az olyan többoldalú környezetvédelmi szerződéseknek, mint például a 2015-ös párizsi klímamegállapodás, csak korlátozott hatásuk van a leginkább környezetszennyező országokra, amik általában nem teljesítik a megállapodásokban vállalt kötelezettségeiket. Szerinte elsősorban az egyes államoknak kellene olyan saját környezetvédelmi szabályrendszert kidolgozniuk, amely figyelembe veszi a helyi környezetet és szükségleteket, valamint igazodik az adott ország fenntartható fejlődéséhez.

„Ennek megvalósításához olyan európai megoldásra van szükségünk, amely nem az állampolgárokat kényszeríti a változás terheinek hosszú távú viselésére, hanem figyelembe veszi az emberek sajátos igényeit, és lehetővé teszi számukra, hogy támogató szerepet töltsenek be az átmenetben” – írja Varga.

Idézte Orbán Viktort is, aki szerint a klímasemlegességet megcélzó gazdasági átmenet költségeit elsősorban a leginkább környezetszennyező országoknak és nagyvállalatoknak kellene állniuk, és nem azoknak, amik a legkevésbé képesek erre. Azok az intézkedések, amik megnehezítik az emberek mindennapi életét (például az adó-, ár- vagy rezsidíjemelés), hosszú távon nem tarthatók fenn.

A miniszter szerint a méltányos átmenet finanszírozása nem róhat terhet a hátrányos helyzetű régiókra sem, nem vonhat el pénzügyi forrásokat a kohéziós politikától, ezt külön költségvetési bevételből kell megoldani.

A klímaváltozás elleni hatékony küzdelemhez és az egyéb környezetvédelmi feladatok valódi megoldásához a „zöld liberalizmuséhoz” képest új megközelítésre van szükség, amit Európa keresztény-konzervatív pártjai képesek előterjeszteni – írja Varga.

A konzervativizmus mindig különös jelentőséget tulajdonított a vidéki közösségek és a helyi kezdeményezések támogatásának, a vidéki közösségek, amik jellemzően függnek a természettől, mindig döntő szerepet játszottak a fontos ökológiai ismeretek, értékek és készségek átadásában nemzedékről nemzedékre – állítja Varga a Nobel-díjas osztrák természettudóst, Konrad Lorenzt idézve, aki szerint a gazdák nem felejtik el, amit sok városlakó igen, hogy a természeti források kimeríthetők.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A miniszter szerint Európának támogatnia kell a hagyományos közösségeket, és ösztönöznie kell a városlakókat arra, hogy legyenek érzékenyebbek a helyi problémákra, hozzanak felelősségteljes fogyasztói döntéséket, főleg helyben készült termékeket vásároljanak, és mondjanak le a fogyasztásközpontú életmódról.

Varga Judit idézte az ExxonMobil olajcég egyik tanulmányát is, ami szerint a „karbonsemleges társadalomra” való áttérés nem lehet sikeres atomenergia nélkül, mert azt a megújuló energiaforrások nem tudják majd helyettesíteni. De az egyes országok legyenek szabadok annak eldöntésében, hogy milyen eszközöket használnak a cél eléréshez – javasolta.

Az igazságügy-miniszter szerint ezeknek a gondolatoknak a jegyében Magyarország „új nemzeti klímastratégiát indított el, amely keresztény-konzervatív értékekre épül, és erős politikai szándék támogatja”. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.