Rekorddrága tanuszodára ad pénz a kormány

sport
2020 január 28., 18:19
comments 29

Nem indult lendületesen, aztán meg is akadt a kormány tanuszodaépítő programja. Ez lenne az a fejlesztés, aminek a lényege, hogy minden járásban legyen tanuszoda, ne kelljen messzire utaztatni a gyerekeket az úszásoktatáshoz. Orbán Viktor 2013 végén, pár hónappal a 2014-es választás előtt jelentette be a programot, 2015-re ígérték meg az első körben felépítendő létesítményeket. Mostanra már a második körben is be kellett volna indítani az új uszodákban az oktatást, de az 51 létesítményből mindössze 20-at adtak át. Ezalatt számos stadion felépült Magyarországon. 

Az első körben a közbeszerzési pályázatokban még 300 millió körüli összegekre saccolták a tanuszodák építési költségét, van, ahol erre még 24-150 millió plusz költség jött rá, miközben alapos megcsúsztak a határidőkkel. A második körben a kisvárdai tanuszoda már már eleve 520 millióról indult, de úgy néz ki, hogy már ez is kevés. A pannonhalmi tanuszodára például 700 millió forint is kevés volt, Mészáros Lőrinc cége, az Euro Generál Építő és Szolgáltató Kft. nettó 851,39 millió forintos ajánlattal nyert.

És most kiderült, hogy még ennél is lehet drágább egy tanuszoda. Egy most megjelent kormányhatározat szerint a várpalotai uszoda építési költségének maximumát felvitték 1,2 milliárd forintra. Eredetileg ennek a költségét is 700 millióra lőtték be, de ennél magasabb ajánlatok érkeztek a közbeszerzési pályázatra. A Laterex 881 millió forintos, a  VEMÉV-SZER Építő - és Szerelőipari Kft. 942 milliós ajánlatot adott be. Azt a pályázati kiírás a túl drága ajánlatok miatt érvénytelenítették. Most kiírhatják újra, akár már új jelentkezőkkel. 

Egyébként a korábbi pályázatra jelentkező két cég nyerte el, de ott közös ajánlattal a veszprémi uszoda építési munkálatait. Az nem tanuszoda, hanem nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas létesítmény, a költségei is magasabb, az eredetileg tervezett 4 milliárd helyett 10 milliárdért épül. A győztes cégek bevonják alvállalkozóként a veszprémi munkába Mészáros Lőrinc cégét, a ZÁÉV-et is. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.