Megpróbálják lenyomni a Lánchíd felújításának árát

Budapest
2020 január 29., 10:44

Áttekinti a Lánchíd rekonstrukciójára vonatkozó terveket és a közbeszerzési kiírás feltételeit a főváros a beruházás költségeinek csökkentése érdekében - döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, amely kimondta: szükségesnek tartja a Lánchíd felújítását a környék többi fejlesztésével összehangolt módon. A képviselők 19 igen szavazattal és 3 tartózkodás mellett fogadták el Karácsony Gerely előterjesztését.

photo_camera Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy a projekt nem halasztható, a hidat mindenképpen fel kell újítani, akár a Váralagút rekonstrukciójának későbbre ütemezésével. A feladatra a kormány Tarlósnak 6 milliárdot ígért, ezt tartják most is, annyiból viszont nem jött ki a munka. Ezért szedhetik le a projektről az Alagutat.

Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) azt kezdeményezte, hogy a városvezetés - az eredeti terveknek megfelelőn - egyszerre valósítsa meg a Lánchíd és az alagút felújítását. (MTI)