Uzsorásoktól félti a kormány a kártérítésre jogosult gyöngyöspatai romákat

kormányinfó
2020 január 30., 10:30

Az elmúlt hónap kormányzati slágertémáiról, a gyöngyöspatai szegregációs perről és a börtönkártalanítások ügyéről is beszélt a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az éveken át elkülönítve oktatott, ezért jogerős bírósági ítélet alapján pénzbeli kártérítésre jogosult gyöngyöspatai romák ügyével kapcsolatban azt mondta:

„a kormány helytelennek tartja, hogy a bírósági ítélet lehetetlen helyzetet teremtett, a pénzbeli kártérítés ugyanis semmilyen formában nem segíti a szegregációt elszenvedett cigányokat.”

Helyette Gulyás szerint az a „néhány százezer” forint, amit az érintettek „17 évvel a szegregáció kezdete után” most megkapnának,

maximum az uzsorásokat hozhatja az érintett romákra.

Hozzátette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma emberei „már a napokban Gyöngyöspatán vannak”, hogy megegyezésre jussanak az érintettekkel a természetbeni (képzéseken és felzárkóztató programokon keresztüli) kártérítést illetően.

Pintér nyisson meg minden elérhető börtönhelyet

A börtönök túlzsúfoltsága miatti kártérítésekkel kapcsolatban a kormányinfón azt mondta Gulyás, a kormány februárig vizsgálja, mit kezdjen azokkal a folyamatban lévő kártérítési ügyekkel, amelyeket rabok indítottak Strasbourgban a magyar állam ellen a túlzsúfolt börtönkörülmények miatt.

Addig is a kormány felhatalmazta Pintér Sándor belügyminisztert, hogy „nyisson meg akár ideiglenesen minden rendelkezésre álló börtönhelyet”, hogy a körülmények tovább javuljanak. Felpörgetik a már korábban meghirdetett börtönépítési programot is. Hozzátette: a kormány számításai szerint nagyjából

1500 férőhelyre lenne szükség, hogy a zsúfoltsági probléma teljesen megszűnjön.

Egy kérdésre adott válaszban visszatérve a témára, azt mondta, hogy a feltételes szabadlábra helyezés szigorítása miatt valójában nem is 1500, hanem 2000 férőhellyel kellene növelni a kapacitást.

Ennek ellenére a kormány már most is „joggal való visszaélésnek” tartja, hogy emberi jogi ügyvédek 12 ezer esetben összesen 10 milliárd forint kártérítést pereltek ki a magyar államtól a zsúfolt börtönviszonyok miatt.