Az állami tévé úgy tudja, migránskaraván indul Magyarország felé, Kósa Lajos figyelmeztetett: rengeteg a dezinformáció

POLITIKA
2020 február 06., 09:00

Szervezett és szándékos provokációnak nevezte Kósa Lajos, hogy január 28-án egy nagyobb csoport a kerítést átmászva próbált bejutni Magyarországra Röszkénél. A fideszes politikus az állami tévében azt mondta, ennek 

„az volt a célja, hogy teszteljék, van-e a magyar határzárnak olyan gyenge pontja, ahol erőszakosan át lehet törni”,de szerencsére kiderült, hogy a határ „nem törhető át”. A műsorvezető aztán előállt egy „az M1 birtokába jutott információról”, hogy „szerveződik egy menet, talán egyfajta migránskaravánnak is lehetne nevezni. Elvileg ma kezdenek el gyülekezni, Szabadkára szól ez a felhívás, és holnap hajnalban fog elindulni a menet a magyar határ felé”. Még azt is hozzátette, hogy ez a felhívást egy zárt Facebook-csoportban látták. 

Kósa szerint ez is azt mutatja, hogy „nem elszigetelt jelenségről van szó, ezeket szervezik”, de észnél kell lenni, mert

„rengeteg a dezinformáció”.

A Csongrád-megyei Rendőrfőkapitányság január 28-án jelentette be, hogy 60 határsértő próbált átszökni a határon Röszkénél, ezért figyelmeztető lövéseket adtak le. Két nappal később egy év börtönre ítéltek négy férfit gyorsított eljárásban.