A miniszteri biztos szerint a kerettantervekben már szerepelni fog Kertész Imre

oktatás
2020 február 07., 07:48

Az Egyenes Beszéd vendége volt csütörtök este Hajnal Gabriella, a Nemzeti Alaptanterv (NAT) megújításáért felelős miniszteri biztos, hogy reagáljon az új alaptantervet ért kritikákra.

Azt mondta, nem igaz az, hogy a NAT, illetve a magyar és történelem tantárgyak Takaró Mihály irodalomtörténész kézi vezérlésével, 2-3 hét alatt, sebtében készültek volna. Ahogy az sem mondható, hogy ne előzte volna meg társadalmi egyeztetés az eddig érvényes alaptanterv átdolgozását.

Hisz a Csépe Valéria nevével fémjelzett, 2018-ban megjelent munkaanyagára 800-1000 vélemény érkezett, amit még abba az anyagba igyekeztek beépíteni Csépéék.

Hajnal szerint pedig a végül elfogadott új NAT nagyban erre a munkaanyagra épül.

Azzal kapcsolatban, hogy Csépe Valéria, az MTA kutatója is vállalja-e az egy hete nyilvánosságra hozott alaptantervet, Hajnal Gabriella nem tudott egyértelmű választ adni.

„Tőle kéne megkérdezni, hogy neki ebben vannak ellenvetései, a rádióműsorban, ahol 2-3 napja együtt voltunk, nem mondott erről semmit”.

- mondta.

Hogy a magyartanárok és a történelemtanárok szervezeteivel, vagy a pedagógus szakszervezetekkel miért nem egyeztetett a NAT-ot kidolgozó munkacsoport, azt Hajnal így magyarázta:

„Ha folyamatosan egyeztetünk, azt kell mondjam, sosem lesz semmiféle anyag, mert ellenvéleménye mindig mindenkinek lesz.”

A miniszteri biztos közölte, a magyar nyelv és irodalom tantárgy tartalmán aggódók mindenképpen várják meg, amíg megjelennek a NAT-ra épülő kerettantervek.

Saját szemével ellenőrizte ugyanis, hogy

azokban benne lesznek a hiányolt szerzők: Ottlik Géza, Kertész Imre, Illyés Gyula és Németh László is.

Azt nem tartja elképzelhetőnek, hogy a NAT-ot visszavonják a napokban indult tiltakozási hullám hatására, „de ezt nem is tartanám jogosnak”.