A kormány meggondolta magát, és mégsem lesz működő lovarda a Várban

Budapest
2020 február 12., 11:11
comments 176

Most, hogy elkészült a Várban az újjáépített Lovarda, kiderült, hogy abban végül mégsem lesznek lovak, ahogy azt a kormány eredetileg tervezte. 

Az 1902-ben átadott épület a második világháborúban találatot kapott, majd 1950-ben elbontották, most 3,8 milliárdért visszaépítették. De nemcsak Lovarda lett volna, hanem mellette egy 16 állat tartását lehetővé tevő istálló is, hiszen ha 70 éve volt ott, akkor most is legyen. Viszont az időközben változó állattartási szabályok ezt már nem igazán tették volna lehetővé. 

Az aggályokat könnyedén söpörte le Latorcai Csaba helyettes államtitkár, amikor az építkezést meglátogatva 2017-ben azt mondta: 

„a lovardának az a funkciója, hogy lovarda legyen, lovak legyenek benne”.

link Forrás

De nem is akármilyen lovarda lett volna, hanem rögtön a legnagyobb Magyarországon és mindenképpen szükség van rá. Amit Latorcai akkor még azzal indokolt, hogy a lovaglás, a lósport óriási turisztikai potenciállal rendelkezik, Magyarországnak hihetetlen lovászati hagyományai vannak, gondoljunk a ménesbirtokrokra, a nagyon komoly eredményeinkre a lósportban vagy ott vannak a huszáraink. „Ezeket a hagyományokat pedig érdemes és be is kell mutatni, amihez viszont megfelelő helyszín kell”. És ilyen kiváló helyszín lett volna a Vár. Latrocai azt is bejelentette, hogy lovas díszőrség is lesz a Várban. 

photo_camera Műszakilag készre jelente Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Az Indexet meghívták az elkészült épület bejárására, és kiderült, hogy a kormány csendben kihátrált a tervből, a Lovarda multifunkcionális rendezvénytérként szolgál majd, istálló nem lesz. Azért úgy építették meg a Lovardát, ha mégis van szándék lovasbemutatók megtartására, csak a kiemelhető fapadlót kell az eredeti lovaglóteremből eltávolítani.

photo_camera Az újjáépített lovaglóterem Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A műszakilag készre jelentett épületet jövőre adják át a környezetének rendezése és akadálymentesítése után.  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.