Elhunyt Wichmann Tamás

GYÁSZ
2020 február 12., 22:22
comments 34

Hosszan tartó, súlyos betegség után 72 éves szerdán korában elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus, az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója - értesült a Nemzeti Sport a családtól.

Fia, Wichmann Balázs a Nemzeti Sportnak azt nyilatkozta, hogy apját a Szent László Kórházban ápolták gyakorlatilag december 27. óta, onnan vitte a fellépésekre, a meghívásoknak eleget téve. Wichmann Tamás a január 16-i Év sportolója gálán az a sportújságírók szövetsége és a MOB életműdíját vehette át. Január közepén már azt nyilatkozta a Blikknek, hogy a gyógyulási esélye nulla.

photo_camera Az életműdíjjal január 16-án Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Fia szerint az utóbbi egy hétben rohamosan romlott az állapota. Nagyon sokat szenvedett. „Az utóbbi három napban pedig teljesen leépült fizikailag, mentálisan, csak a szíve vitte előre, meg a makacssága – ahogy a sportpályafutása során mindig is. Két napja virrasztottunk az ágya mellett, de szerdán késő este fél tíz után örökre lezárta a szemét.”

Wichmann Tamás 1948. február 4-én született Budapesten. Hatéves volt, amikor elütötte egy rendőrautó, a súlyos baleset után napokig kómában feküdt, egy évig járógépet kellett használnia. Felépülése után sportolni kezdett, először ökölvívó edzésekre járt, de a szakosztály megszűnése után a kenut választotta - írja az MTI. Utólag úgy vélte, hogy súlyos csípősérülése miatt alkalmasabb lett volna számára a kajak, de abban az időben a drága fából és kézi munkával készült hajókból kevés volt, míg a tízes kenuba simán belefért. 

18 évesen, 1966-ban Berlinben már második lett a felnőtt világbajnokságon C-1 1000 méteren. Első Európa-bajnokságát 1967-ben Duisburgban nyerte Petrikovics Gyulával C-2 1000 méteren, a másodikat és a harmadikat 1969-ben Moszkvában kenu egyesben 1000 és 10 000 méteren. 1970-től állandó résztvevője volt a világbajnokságoknak, első győzelmét is ebben az évben aratta Koppenhágában 10 000 méteren. 1971-ben két vb-aranyat nyert, egyesben 10 000, párosban - Petrikoviccsal - 1000 méteren. 1974-ben, Mexikóvárosban újból 10 000 méteren diadalmaskodott, s ezt megismételte 1977-ben Szófiában is. 1979-ben megvalósította régi álmát: rövid és hosszú távon is győzelmet aratott. 1981-ben Nottinghamben, 1982-ben Belgrádban egyaránt kenu egyesben 10 000 méteren nyert, s ezzel világbajnoki elsőségeinek számát kilencre növelte.

Az ötkarikás diadal azonban nem jött össze neki, pedig négy olimpián is szerepelt. Az 1968-as mexikóvárosin Petrikoviccsal kettesben 1000 méteren ezüstérmet szerzett, az 1972-es müncheni olimpián egyesben 1000 méteren lett második, 1976-ban Montrealban ugyanezen a távon bronzérmet akasztottak a nyakába. Az 1980-as moszkvai olimpián egyesben 500 méteren negyedik lett, 1000 méteren pedig, ahol a csapat legesélyesebb indulója volt, mindenki megdöbbenésére nem sokkal a rajt után feladta a versenyt, letette a lapátot, és utolsóként csorgott be... Saját bevallása szerint később sem tudta megfejteni, miért maradt el az olimpiai arany, részben annak tulajdonította, hogy itthon nem volt igazi partnere, többnyire egyedül kellett edzenie.

Wichmann 1978-ban UNESCO fair play-díjat kapott, mert segített felkészülni riválisának, az egykori Jugoszlávia színeiben versenyző Matija Ljubeknek, aki aztán a belgrádi világbajnokságon legyőzte őt.

Kilencszeres világbajnok, ötszörös világbajnoki ezüst- és ötszörös világbajnoki bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok. Minden idők legtöbb magyar bajnokságát ő nyerte a kenusok között: összesen 37 alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokán.
    Sportpályafutását 1983-ban az MTK-VM színeiben fejezte be. Visszavonulása után az MTK örökös tiszteletbeli tagjává választotta, aranygyűrűvel tüntette ki, a klub kajak-kenu szakosztályában különböző sportvezetői funkciókat töltött be.

2009-ben ezüstérmet nyert a magyar sárkányhajó válogatottal a dél-koreai Ulszanban a csapat-világbajnokság 200 méteres futamán, s így 61 évesen ismét vb-dobogóra állhatott.

Mielőtt versenyző lett, szakácsnak tanult. Mikor kiderült, hogy az 1984-es Los Angeles-i nyári olimpián a szocialista országok bojkottja miatt nem szerepelhet, elkezdte felépíteni a saját vállalkozását. 1987-ben megnyitotta a kocsmáját, amit eredetileg Szent Jupátról, a kenusok védőszentjéről nevezte el. A Wichmann-kocsma 2018-ban, több mint három évtized után zárt be. Ekkor készült ez a videó:

link Forrás

Amikor 2013-ban, 65. születésnapja alkalmából interjút adott az MTI-nek, a pályafutásáról azt mondta: 

„Az eredményeimmel talán egy kicsit utat mutattam az embereknek, hogy alulról indulva is el lehet érni a csúcsra. Hogy lehetetlen helyzetből is lehet valami nagyon alkotni. Talán többeknek erőt adtam azzal, amit elértem. A sportágunk nagyon népszerű volt akkoriban, szerencsére ez azóta is így van.”

Wichmann Tamásnak - akinek életéről, karrierjéről a Magyar Lapát címmel portréfilm is készült - hat gyermeke és számos unokája van. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.