Fegyveresek rohanták le a hondurasi bíróságot, amikor elkezdődött az MS-13 vezérének tárgyalása

külföld
2020 február 14., 17:51

Katonai és rendőrségi egyenruhát viselő fegyveresek rohanták meg a bíróság épületét csütörtökön Honduras észak-nyugati részén, hogy kiszabadítsák az MS-13 banda vezetőjét, Alexander „El Porky” Mendozát. A bandavezér épp tárgyalásra érkezett az El Progreso-i bíróságra, amikor a támadás történt. Az őt kísérő biztonságiak közül legalább hárman meghaltak, négyen pedig megsebesültek. 

Alexander Mendoza
photo_camera Alexander Mendoza Fotó: -/AFP

Az MS-13 Közép-Amerika egyik legerőszakosabb bűnszervezete. A rendőrség szerint az akcióban 20 fegyveres vett részt. A biztonsági kamera felvételén látszik, ahogy elszabadul a káosz, miután a megbilincselt Mendozát bevezetik az épületbe. Nem sokkal később fegyveresek érkeznek, akik elterelik a bíróságon tartózkodó embereket, majd lövöldözni kezdenek.   

link Forrás

Egyelőre nem tudni, hogy az épületen belül pontosan hogyan zajlott le a bandavezér kiszabadítása, aki elvileg a második emeleten várt a tárgyalásra. Korábban több rendőrtisztet is azzal vádoltak, hogy összejátszanak a a bűnözőkkel. A helyi sajtó szerint a csoport később a környéken hagyta a meneküléshez használt autóit és a fegyvereket. Az egyik furgonban az egyik bandatag holttestét is megtalálták. 

A biztonsági erők cipelik ki a halottakat a bíróság épületéből az MS-13 támadása után
photo_camera A biztonsági erők cipelik ki a halottakat a bíróság épületéből az MS-13 támadása után Fotó: STR/AFP

Juan Orlando Hernández elnök 2 millió lempirát (25 millió forint) ajánlott a nyomravezetőknek. Mendozát 2015-ben fogták el, és 20 évre ítélték bűnszervezet létrehozása és pénzmosás miatt. Most a gyilkossági ügyeit tárgyalták volna. 

Az MS-13 banda egyik tagja
photo_camera Az MS-13 banda egyik tagja Fotó: MARVIN RECINOS/AFP

Az MS-13-at az 1980-as években hozták létre Los Angelesben, a tagjai olyan illegális bevándorlókból kerültek ki, akik az  El Salvador-i polgárháború elől menekültek el. Miután a harcok 1992-ben befejeződtek, sokukat egyenesen a börtönből toloncolták vissza az országukba. Ezzel az Egyesült Államok gyakorlatilag exportálta a Los Angeles-i bűnszervezeteket Közép-Amerikába, amik egyből terjeszkedni kezdtek El Salvadorban, Hondurasban és Guatemalában. Most pedig ezrek próbálnak az Egyesült Államokba menekülni a bandaháborúk elől ezekből az országokból. (BBC