Egy évig árulta 13 éves lánya testét egy kiskunhalasi férfi 5-15 ezer forintért

bűnügy
2020 február 17., 08:39

Továbbra is előzetes letartóztatásban tartja a Bács-Kiskun megyei Főügyészség azt a 40 éves kiskunhalasi férfit, akit azzal vádolnak, hogy 2016 novembere és 2017 júniusa között heti rendszerességgel árulta 13 éves lánya testét, írja a 24.hu.

A férfi a vád szerint hetente 5-15 ezer forint közötti összeget kapott egy 50 éves férfi ismerősétől, hogy az „szexuális cselekményekre” használhassa a kamasz lányt.

A kislány időnként tiltakozott a férfi közeledése ellen, de amikor az apja ezt megtudta, felpofozta gyerekét.

Az előzetes letartóztatás fenntartásáról azért döntött most másodfokon a Szegedi Ítélőtábla, mert fennáll a vádlott apa szökésének és elrejtésének veszélye. És attól is tartani lehet, hogy szabad lábra helyezése akadályozná a bizonyítási eljárást. Az ugyanis már megtörtént az eljárás indulása óta, hogy a férfi telefonon akarta rábírni a lányát, hogy a terhelő vallomását visszavonja. (24.hu)