A mostanában eladott autók több szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a régiek - állítja egy új felmérés

környezet
2020 március 01., 10:29

Egy új kutatás szerint az Egyesült Királyságban egyre több szén-dioxidot bocsátanak ki az új autók, hiába válik egyre környezetbarátabbá a technológia. Ezt ugyanis ellensúlyozza, hogy az újonnan eladott autók átlagosan sokkal nagyobbak, mint a régebbiek, így több üzemanyagot is fogyasztanak.

A Which? nevű fogyasztói csoport kutatása szerint az autók méretének és tömegének növekedésével egyre nő a közlekedés üvegházgáz-kibocsátása is. A legjobb környezetvédelmi besorolásba eső, azaz Euro 6d és Euro 6d-temp autók 162,1 gramm szén-dioxidot bocsátanak ki kilométerenként, míg az előző, egyel rosszabb szériába sorolt járművek 10,5 grammal kevesebbet. A felmérésben külön jármű-kategóriákra lebontva is szerepelnek az adatok, és mindegyik kategóriában hasonló a helyzet. A növekedés pedig elsősorban a nagyobb méretű autók miatt van.

A brit Autógyártók és Autókereskedők Társasága azt mondta, nem kommentálják a felmérést, annak ugyanis nem világos a módszertana. A Társaság szerint az ő hivatalos méréseik szerint a szén-dioxid-kibocsátás csökkent a 2000-ben gyártott autókhoz képest. A Guardian szerint azonban a Which? kutatása mellett más felmérések is arról számoltak be, hogy az újonnan eladott autók átlagos szén-dioxid kibocsátása nőtt az utóbbi években. (Guardian)