Dr. Gyurcsány Ferenc virológus professzor legyőzte a járványt, kiszabadította a karanténba zártakat, és az ellenzék királyává koronázta magát

politika
2020 március 01., 14:27
  • Kiikszelendő kötelező feladat helyett komoly politikai üzenettel bíró multimédiás showt mutatott be a Gyurcsány Ferenc-féle DK pártkongresszus címén, pedig, mivel az elnökválasztás már ez esemény előtt napokkal lezajlott, az ember azt is hihette volna, hogy teljesen érdektelen megmozdulás lesz a vasárnapi. 
  • A kongresszus ehhez képest jól átgondolt és összehangolt politikai PR-eseménynek bizonyult, erős üzenettel. 
  • A melldöngetés, agancsmutogatás és messziről hallható bőgés azonban nem a Fidesznek, hanem a többi ellenzéki pártnak szólt.

“Szeretünk, Feri!” - bődült el a borízű hang a küldöttek soraiból a Kongresszusi Központ nagytermében, az éppen elcsendesedő tömeg közepéből. “Én is szeretlek, Béla!” - röppent a választ a színpadról, a köszöntő tapsokat éppen besöprő Gyurcsány “Feri” Ferenc szájából. De a DK kongresszusának sztorija mégsem ekkor, a szupersztár headliner beszédével kezdődött. Mire Gyurcsány utolsó felszólalóként a színpadra lépett, a minden részletében átgondolt látványvilág és a rogáni tudatossággal megtervezett eseménysor úgy megdolgozott minket, mint Niedermüller Tyson a fehér, keresztény, ciszheteró bokszolót.

 “Kik mernek együtt szelfizni Gréczy “Dickpic” Zsolttal? Kivel beszélget majd Kálmán Olga? Elől villog vagy hátul húzódik meg Czeglédy Csaba? Mennyire tolják az előtérbe az MSZP-ből frissen átlépett két kerületi polgármestert? A küldöttek egymás között ki merik majd ejteni a Jobbik nevét? És a Momentumét? Niedermüller Péter tényleg egy transznemű szingaléz búvárral fog együtt mutatkozni?”

Rengeteg kérdés kavargott bennem, amikor vasárnap délelőtt 10 tájban beléptem a Kongresszusi Központ épületébe, de 30 másodpercen belül kiderült, hogy teljesen téves elképzeléseim voltak az esemény jellegéről. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Ez már nem a Régi Baloldal folyosókon sustorgós, büfében kavarós, vadul frakciózós világa. A DK kongresszusára megérkezve fél perce sem forgattam a fejem a nagyterem zárt bejárata előtt, elismerően biccentve a nagyméretű monitorokon futó koronavírusügyi információk láttán, amikor már el is kapott egy határozott sajtós, hogy egy szinttel lejjebb vezetve azonnal megakadályozza, hogy akárcsak pillanatokra is hallgatózzak vagy elvegyüljek.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Rövid úton bekísértek a sajtókaranténba, ahol az első dolog, ami fogadott, az asztal közepére állított antibakterális kéztisztító zselé volt. Aminek persze - mint minden másnak - csak szimbolikus szerepe volt, hiszen esélyt sem adtak arra, hogy megérintsek vagy akárcsak a tekintetemmel megsimogassak egy demokratikus értelemben vett progresszív európai vírusgazdát.

A második egy felirat volt a falon, ami arról tájékoztatott, hogy a koronavírus miatt kerüljem a szokásos üdvözlési formákat és ne fogjak kezet senkivel, a puszizkodásról nem is beszélve. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A büféasztal is erős üzenetet sugárzott. “Engem még az Európai Minimálbérből sem lehetne kigazdálkodni” - üzente a süteményválogatás. “Mi nem úgy bánunk a sajtóval, mint a Fidesz” - suttogta az exkluzív pogácsa. “Ki lenne alkalmasabb az Orbán-rendszert megdöntő koalíció vezetésésére, mint az Ember Aki A Kapucsínót Is Képes Megszilárdítani?” - kérdezték a Gyurcsány pillantásától szilárd halmazállapotba átkerült olasz kávékülönlegességek.  

Ijedtemben a DK friss kampányújságja, a kongresszusra kiadott Európai Magyarok első számának címlapjára ugrott a tekintetem. 4 fényképes anyag volt rajta, amiből kettő a DK-sok vagy a fideszesek helyett a többi ellenzéki pártnak üzent. Az egyik arról szólt, hogy az ellenzék csak közös listával győzhet 2022-ben, a másik egy a Momentumból a DK-ba átlépett arcot mutatott be.

Aztán végre elkezdődött a kongresszus nyilvános része, vagyis átvonulhattunk a nagyterembe. 

Partizó nénik között

Aki azt hitte, hogy az utóbbi időben a fiatalokra rámozduló DK kongresszusán a párt arcát átrajzoló tinédzserek töltik felszabadult tiktokozással az időt, az nagyot csalódhatott. A nézőtéren túlnyomó többségében nyugdíjas küldöttek üldögéltek. Mint nem sokkal később kiderült, olyan nyugdíjasok, akiknek intenzíven világító kék partibotokat osztottak ki, hogy a legvadabb pillanatokra heves pálcarázással reagáljanak. A nézőtér első soraiban nem lehetett nem észrevenni a pár éve még elképzelhetetlen Czeglédy Csaba-Kálmán Olga tengelyt. Illetve azt, hogy az MSZP-től frissen átállt budapesti kerületi polgármesterek egyike eleven trófeaként ott virít az első sorban.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A DK-n azért látszik, hogy a kommunikációjukat mostanában mémipari szakemberekre bízták: a tömeg ugyanis remek Mannequin challenge-et mutatott be, amikor váratlanul megszólalt az Örömóda, mire mindenki felpattant, majd abban a pozitúrában merevedett meg, amilyenben a zene első taktusai érték. Megkísértett a gondolat, hogy a DK-kongresszus Miklósi Gáboraként direkt leüljek, de pillantnyi pozíciómból fakadóan akkor Kálmán Olga lábához kellett volna kuporodnom, így opportunista módon állva maradtam.

Néztünk, mint a balettben

Ekkor végre elkezdődött a műsor publikus része. Ami meglepően átgondolt, az Üzenet fő elemeit a legkülönbözőbb műfajokban - a szpíker szövegében, a kivetítőkön futó videókban és a felszólalók beszédeiben - sokszor megismétlő kommunikációs balettnek bizonyult.

A szpíker rögtön a kulcsüzenettel kezdte, miszerint, nem véletlenül írom csupa nagybetűvel

A DK MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB, JÓL HALLOTTÁK, A LEGNAGYOBB ELLENZÉKI PÁRTJA.

Ezen kívül az is kiderült, hogy, halló-halló

A DK AZ ELLENZÉK VEZETŐ EREJE

Amikhez képest eltörpül, hogy ez egyben Magyarország legeurópaibb pártja is.

Na és az EU-ben a magyar demokraták hangja. Hiszen a Momentum és az MSZP képviselői közismerten némák és csak mutogatnak vadul.

Vicces volt, hogy bár a későbbiekben ugyanilyen sokszor elhangzott, hogy az önkormányzati választások és a dunaújvárosi időközi képviselőválasztás sikerének titka a teljes ellenzéki összefogás volt, az összefogós üzenetet mindig az előzte meg, hogy van ugye egy LEGNAGYOBB, akivel össze lehet fogni, ki nem találnád, kinek a vezetésével.

Ez az ízlés szerint agancs-, muszkli-, farktoll- vagy pöcsmutogatás akkor volt a legátlátszóbb, amikor az ezután következő élő beszédek közé ékelt videós vetítéseken egy gyógypedagógus türelmével sulykolták a fejünkbe - vagyis az eseményt figyelő MSZP-sek, momentumosok, LMP-sek és jobbikosok fejébe -, hogy a DK-nak 5, ismétlem ÖT fővárosi polgármestere van és így a párté a legnagyobb fővárosi ellenzéki frakció. Vagyis az esemény kommunikációját nagy részben az MSZP-ből nemrég - abszolúte spontán módon totál véletlenül éppen most - átállt két MSZP-s kerületi polgármesterre alapozták. Akik közül Szaniszló defektor ott parádézott az első sorban, amire külön fel is hívták a figyelmet és a küldöttek alaposan meg is tapsolták. Az, hogy az elvileg természetes szövetséges MSZP káderállományának jól kitalált lerablását és megalázását ennyire a központba emelték, mindent elmond a DK hozzálllásáról az ellenzéki összefogáshoz. 

photo_camera Szia, alpolgármester asszony - mondta Rónai Sándor, én pedig máris a néppárti értelemben vett mennyországban jártam Fotó: botost/444.hu

“A mindenit, barátaim” - hergelte a közönséget első mondatával az első felszólaló, az EP-képviselő Rónai Sándor. Rónai remek bevezetőjéből kiderült, hogy a Kongresszusi Központba megérkezve pont úgy köszönt a pártársaknak, ahogy mindig is szokott - nem viccelek, úgy, hogy “szia, alpolgármester asszony”- de közben valami újfajta érzés lepte meg. Nem fogod kitalálni, mi volt az:

MI VAGYUNK A LEGNAGYOBB ELLENZÉKI PÁRT

“Mi lenne, ha éppen nem összefogni akarnának a többi ellenzékiekkel, hanem erőszakosan lenyomni őket?” - kérdeztem éppen magamban, amikor Rónai irtó lelkesen azt kezdte ecsetelni, hogy milyen remek és hatékony dolog az együttműködés. Mármint a sokkal kisebb ellenzéki pártokkal. 

Rónai után egy videó következett, ami arról informált minket, hogy az ellenzék legerősebb pártja a DK. Amely Budapesten is a legerősebb ellenzéki párt 5 kerületi polgármesterrel. Az infografika nyilván puszta véletlenségből nem említette, hogy az ötből kettő MSZP-s színekben győzött. 

Újra a szpíker következett, akitől megtudtuk, hogy az önkormányzati választásokon a DK vezette sikerre az ellenzéki összefogást. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A következő szónok Niedermüller polgármester volt, aki sajnos vagy hála istennek nem keresztényezett vagy fehérezett, sőt még nem is azt a vonalat folytatta, hogy a DK mennyivel nagyobb a többieknél, hanem meglepő módon konkrét intézkedésekről beszélt, amiket Erzsébetvárosban ő kezdeményezett. Úgyis mint az önkormányzat kifizet négy hónapnyi egészségügyi járulékot azok helyett, akik erre maguk nem képesek. Illetve hogy 1,5 milliárdból felújítanak 100 önkormányzati tulajdonú lakást a legszegényebb rászorulóknak.

A küldöttek erre olyan hevesen rázták a kék világító partipálcáikat, hogy Schmuck Andor csak úgy pukkadozhatott a féltékenységtől.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Niedermüller után Bedő Kata, a párt fiatal újpesti alpolgármestere lépett a színpadra, aki tökéletesen hozta az iskolai ünnepségekről jól ismert, túl lelkes hangú szavaló lányok hangvételét. Akik. MInden. Szót. Baromira. Külön. HANGSÚLYOZNAK! Ő az Összefogás Hangjának lehetett szánva. Sikeres kampányaktivistaként poszt-KISZ-es lendülettel áradozott arról, hogy milyen jó érzés volt, hogy

“Annyifélék voltunk a különféle színű dzsekikben, de együtt ünnepeltünk.”

Világos volt, hogy itt minden elem tudatos tervezés eredménye, az egyéni beszédeket pedig a központi üzenethez igazították, a következő videóblokk ugyanis az ellenzéki összefogásról szólt. 

A szpíker ezután egészen extázisba jött attól, hogy az utóbbi hónapokban milyen sok fiatal csatlakozott a párthoz - bár a küldöttek közé, ahogy néztem, egyikük sem került még be - hogy felvezesse az esemény egyik legkirályabb figuráját, a 700 lelkes győr-soproni Hegyfalu település DK-s önkormányzati képviselőjét, a szakgimnazista Szilágyi Tamást. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Akit nyitásnak rögtön jól megszívattak a nyugdíjasok. Szilágyi ugyanis azzal a szónoki kérdéssel kezdte, hogy “Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy hol van Hegyfalu!”, mire a nyudíjasok kétharmada feltette, pedig nyilván halvány fingjuk sem volt róla. A meglepően ügyes szónok Szilágyi a kommunikációs stáb mesterművének bizonyult: ízes kiejtéssel beszélt arról, hogy a DK nem is a pestiek és a nyugdíjasok pártja, ő pedig hagyományörző srác, sőt elárul valami még durvábbat magáról. Sejted, mi volt az? Ügyesen játszik dorombon? Tud repülni? Emberevő? Nem. Kapaszkodj: erdélyi származású! 

Ezt úgy mondta, mintha a Betelgeuse rendszeréből származna és a tömeg úgy is fogadta. Én még soha nem tapasztaltam meg élőben, hogy ilyen fokú liberalizmus is létezhet. A küldöttek ugyanis rezzenéstelen arccal fogadták a hírt és nem kezdtek sikoltozva, egymást taposva menekülni a nagyteremből. 

Labilis bajusz a vidámparkban

A gimnazista kommunikációs varázslótanonc után drámai videó következett, a főszerepben egy Lelki Hullámvasúton Ülő Bajszos Szavazóval, aki 2018 április 8-án totál elvesztette a reményt, hogy 2019 október 13-án még full szkeptikusan szavazzon ugyan a körzete közös ellenzéki jelöltjére, de utána olyan extázisba essen a közös ellenzéki összefogás eredménye láttán, hogy azt kívánja, bárcsak lett volna otthon pezsgő, bár sajnos nem volt. A fickó a végén üzent is a többi ellenzéki pártnak, hogy fogjanak össze, amit a küldöttek megtapsoltak.

“Van, aki Tamás korosztályát is meg tudja szólítani” - vezette fel a szpíker az utolsó felszólalót, magát Gyurcsány “Feri “ Ferencet. Akit igen régen hallottam élőben beszélni, és akiről a legeltérőbb véleményeket hallottam mostanában. Ezek a “totál kiégett”-től a “profin tolja még mindig a show-t”-ig terjedtek. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A vasárnapi Ferencre egyik sem volt igaz. Fáradtan, szó szerint lihegve kezdett, kicsit kásás, monoton hangon, de összeesés helyett később egészen magához tért és korrektül lenyomta a kötelező elemeket, bár a régi idők önfeledten ripacskodó, suttogó-bömbölő, álnépi kifejezésekkel pojácáskodó stand uposát felidézni sem volt képes. 

A legviccesebb akkor volt, amikor elismételte a mantrát az ellenzék legnagyobb pártjáról, úgyis mint az ellenzék vezető erejéről, hogy pár mondattal később azt fejtegesse, hogy az ellenzék vezető ereje nem egyik vagy másik párt, hanem a közös akarat. Eszerint talán Ferenc és Feri közös akaratára gondolhatott. 

De azért nemcsak erről beszélt. Egyik énje, Elemző Ferenc elárulta nekünk, hogy szerinte mi volt a tavalyi év 3 legfontosabb politikai fejleménye. Ezek:

  1. Széthullott Orbán álma az EU-ellenes populista erők megerősödéséről
  2. Széthullott a centrális erőtér
  3. Leomlottak a falak az ellenzéki pártok között

Hogy utána kéjjel elemezze, hogy mennyire átrendeződött az ellenzéki térfél és mennyit vesztettek a korábban erősek és mekkorát nyertek az előtte gyengébbek - mint ők - és a korábban nem is létezők, mint a Momentum. 

Nyomott persze kötelező fideszező-orbánozó köröket - elkezdődött a Fidesz csúfos megszégyenülésének időszaka, ilyenek - de az “egy tábor-több zászló-egy vezető erő” típusú üzeneteit sokkal inkább szánta a többi ellenzéki pártnak, mint az elvileg megdönteni kívánt erőnek. A legfélelmetesebb pillanat az volt kortárs liberális szempontból, amikor nagy elhitető erővel kezdte el kaserolni a Momentumot, biztosítva őket, hogy nincs féltékenység, pozitív meglepetésnek nevezve a szereplésüket és gratulálva a “fiatal pártnak”. Erről az jutott eszembe, amikor a katonai elhárítás emberei 89 tavaszán azzal az igen hitelesen hangzó szöveggel próbáltak rávenni a Fideszbe való beépülésre, hogy nekik tényleg nagyon rokonszenves ez a fiatal párt és csak azért akarnak hozzám hasonló embereket építeni beléjük, hogy a mi információnk alapján segíthessenek nekik, nehogy a végzetes hibákat kövessenek el a tapasztalatlanságuk miatt.

Minőségi víruspolitizálás

De a csúcsrész Dr Gyurcsány Ferenc infektológus professzor színre lépése volt. “Nézzék, a koronavírus nem kér útlevelet” - vezette fel a Mester beszéde messze legviccesebb blokkját, amiben nyitásnak két-három mondatban elmúlasztotta a világjárványt - globális fellépés + hatékony helyi cselekvés, adta meg a megoldóképletet a Föld Tisztifőorvosa - majd érzékeltette velünk, hogy a Fidesz nem olyan ügyes virológus, mint ő, a polgárok jó része pedig emiatt nem bízik abban, hogy a kormány képes kezelni a járványt. Hogy ezek után váratlanul az Unióra támadjon. Na igen, szakmai ügyekben Dr Gyurcsány az Atyaistennel is szembeszállna. 

“Van Európának epidemológiai központja? “ - tette fel a szónoki kérdést egy orvosszakmailag kifogástalan pedigréjű bölömbika számonkérő hangján. “Nincs” - suttogtam magam elé a felismeréstől lefagyva, többszáz lesokkolt hallgatótársammal együtt. 

Nagy mázlija az Európai Uniónak, hogy Orbán Viktor után még egy ekkora formátumú magyar reformer segít neki megújulni.

Akkor majdnem sírtunk, amikor az is kiderült, hogy a kormány nem ad elég szájmaszkot és hogy az a szaros 1,3 millió maszk, ami a valóságban a raktárakban várakozik Gyurcsány professzor úr szerint “3 órára elég”, bármit is jelentsen ez. Gyurcsány ezután elmesélte, hogy a feketézők és árdrágítók akadályozták meg azt, hogy a DK minden idők legjobb szóróajándékát ossza ki a kongresszusi küldöttek között. Az eredeti terv ugyanis, mint kiderült, az volt, hogy az úticsomagjába mindenki kap arcmaszkot. Csakhogy Ferenc szerint 2 hónapja egy 50-es csomag maszk még 800 forintba került, de amikor a szervezés közben utánaérdeklődtek, kiderült, hogy ugyanaz a pakk ma már 28600 forintba kerül. 

Gyurcsány ekkor a magyar politikai hegymászás egyik csúcsteljesítményeként oxigénpalack nélkül jutott fel Orbán mellé a Populizmus Csúcsára, amennyiben két dolgot javasolt a kormánynak:

  • A vírus elleni védekezőeszközöknek szabjanak hatósági árat, ami megegyezik az eszközök tavaly decemberi piaci árával
  • A másikat egész egyszerűen nem akartam elhinni. Gyurcsány ugyanis egy 17 tagú társadalmi csoport harcos érdekképviselőjeként azért kardoskodott, hogy az állam fizessen kompenzációt a karanténba zárt magyaroknak és a karantén idejére mentesítse őket a közüzemi számlák befizetésének kötelezettsége alól.

Alig tértem magamhoz, máris jött a következő verbális csapás az egyre inkább belemelegedő Mestertől. Gyurcsány ugyanis olyan rosszindulatú fideszes hangokat idézett, amelyek szerint Gyurcsány irányítja az ellenzéket Budapesten. Majd azt mondta, hogy ezek a hangok “engem mindenhatónak gondolnak.” Hogy rögtön közölje: “Nagy bajom nincs vele.” Mármint azzal, hogy mindenhatózzák. “Jöjjenek a mindenhatók, hátha ők jobban csinálják!” - fejezte be Mindenható Ferenc a kivetelesen frappáns gondolatfüzért.

Utána szerencsére meg tudott nyugtatni minket, hogy nem baj, hogy most viták vannak az ellenzéki táboron belül, ez ugyanis természetes és nem a gyengeség jele, mert ha most megtanuljuk a koalíciózást, az működni fog 2022-ben.

Később még azt is megtudtuk, hogy a DK összefogásügyi netes konzultációja 108412 válaszadójának 93 százaléka teljes ellenzéki egységet, egy listát, egy miniszterelnökjelöltet és körzetenként 1 közös ellenzéki jelöltet kívánt a következő választásra.

Az biztos, hogy most nem lennék semmilyen ellenzéki párt helyében, amit nem Mindenható Gyurcsány Professzor Úr irányít egy európai léptékű virológus elszántságával! A kisebb ellenzéki pártok apró méretein mosolyogva gyorsan megtekintettem az emléktárgypultban elhelyezett Dobrev Klára-mintás bögréket, majd távoztam egy vírusmentesebb, fékekben, ellensúlyokban és lelkesen együttműködő törpepártokban cserébe annál gazdagabb közeljövő irányába.