Baán László sem tudja megmondani, mennyibe fog kerülni a Liget Projekt

Budapest
2020 március 03., 16:14

Amikor a G7-nek adott interjújában Baán Lászlót szembesítették azzal, hogy 2015-ben 150-200 milliárdra becsülte a Liget Projekt költségeit, a miniszteri biztos azt mondta  akkor csak „mérnöki számításokon és nem pedig a piac tényleges árait visszaigazoló közbeszerzési eljárások eredményein alapult ez a becslés, hisz még nem léteztek a közbeszerzések kiírását lehetővé tevő kiviteli tervek”. De az indokok között felemlegette a 60 százalékos építőipari áremelkedést és  hazai építkezési boomot is.

photo_camera Baán László Fotó: Bodnár Boglárka/MTI/MTVA

  Amikor arra emlékeztették, hogy ez ma már 335-340 milliárd forintnál jár, Baán annyit fűzott hozzá, hogy „nem tesz olcsóbbá mostani forint árfolyam egyetlen komolyabb fejlesztés sem, hiszen magas import-tartalma van ezeknek az építkezéseknek”.

Rákérdeztek a végleges árra de azt mondta: 

 „a piac által visszaigazolt árak nélkül felelősen ilyen szám nem prognosztizálható”.Baán az új fővárosi vezetés döntései ellenére is rendületlenül bízik abban, hogy építhetnek még újabb épületeket a Városligetbe. Szerinte ez akkor lehetséges, „ha lesz a jelenleginél jobb pozíció a városvezetés zöldidentitásának biztosítására, mint a »ligetvédelem«, akkor majd megszűnik a »Városliget megvédésének« politikai fetisizálása és túlértékelése”.

Szóba került az egyelőre befejezhetetlennek tűnő Biodóm is, amiről megjegyezte, hogy a „főváros számára jelen pillanatban egy megemészthetetlen falat a Biodóm: az vagy elkészül, vagy le kell bontani, mert azon kívül, amire tervezték, más funkcióra nem alkalmas”. Baán úgy látja, hogy a főváros  ebben az ügyben az állam nélkül nem igazán tud jó megoldást találni. Emlékeztetett, hogy zuglói polgármesterként Karácsony Gergely is megszavazta.

A főváros ebben az ügyben – akárcsak igen sok másikban – egyedül, az állam nélkül nem igazán tud jó megoldást találni. Ráadásul a megvalósítását korábban fővárosi képviselőként és zuglói polgármesterként Karácsony Gergely is megszavazta, szerette és támogatta.

Egyébként a csúszással kapcsolatban is nagyon optimista. Azt mondta: „egy ilyen nagyságú és minőségű városfejlesztési program esetén a megvalósulás ténye a fontos, és nem pedig az, hogy hány többletévet kell dolgozni érte”.