Hónapok óta üresen pusztul a Liget-projekt százmilliós pavilonja

Budapest
2020 március 04., 11:54

A festék és a külső szigetelés is lehullott arról a pavilonról, amit 2017-ben a Városliget megújításának szimbólumaként mutattak be az Állatkerti körúton, írja a Magyar Narancs. 

Baán László igazgató akkoriban azt mondta, ideje eltüntetni a fabódés lufiárusokat, fel kell számolni a Ligethez méltatlan állapotokat. Ehhez képest a lap szerint a százmillió forintért felhúzott épület hónapok óta üresen áll, és odabent is csak kartondobozokat, elhagyatott konyhai berendezéseket látni, mióta kiköltözött belőle az utolsó árus. 

photo_camera Amikor felépült, még így nézett ki a pavilon Fotó: Balaton József/MTI/MTVA

A pavilont a Városliget Zrt. tartja fenn, a Magyar Narancs meg is kérdezte, kinek a felelőssége az épület leromlása, és mi a tervük vele, de nem kaptak választ. 

Mellette áll két másik pavilon is, ezek egyenként szintén százmillió forintba kerültek, de csak az egyik üzemel kávézóként, a harmadik szintén régóta zárva van. 

Az évek során százmilliárdokkal megdrágult Liget-projektről hétfőn azt mondta Baán László, nem tudja, végül mennyibe fog kerülni az egész. A Fővárosi Önkormányzat nemrég változtatási tilalmat rendelt el a Városligetben, jelenleg arról megy a vita, hogy ez csak az épületekre vonatkozik-e, vagy a zöldfelületek bővítését is meggátolja. 

A Liget-projekt viszontagságos történetéről nemrég a Partizán készített dokumentumfilmet, amiről itt írtunk.