Földeket vett, utat épített, nagyon nyomul Pakson az Orbán-rokonok üzlettársa

direkt36
2020 március 05., 05:06

Tavaly novemberben Paks vezetése büszkén jelentette be, hogy elkészült a bicikliút, ami a várost a Dunakömlőd nevű településrésszel köti össze. Az ünnepélyes átadón még Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős miniszter, a térség parlamenti képviselője is megjelent.

Süli János korábbi paksi polgármester átadja a dunakömlődi bicikliutat.
photo_camera Süli János átadja a dunakömlődi bicikliutat. Fotó: Paksi önkormányzat lapja

A megnyitón ugyan nem került szóba, de a mindössze 2,5 kilométeres út az eredetileg becsülthöz képest 300 millióval többe, összesen 779 millió forintba került.

A fideszes vezetésű paksi önkormányzat egy Sebestyén Roland nevű vállalkozót és partnerét bízta meg a bicikliút megépítésével. Sebestyén országosan nem ismert ember, de üzletelt Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak a szűkebb rokonságával. A Real-Rent nevű cége és egy Amalfi Hungária nevű másik, szintén hozzá kötődő vállalkozás pedig jelentős építőipari megrendeléseket kapott Pakson. Összesítésünk szerint a két cég - jellemzően egyedül, két esetben pedig konzorciumi partnerrel közösen - 2,1 milliárd forint értékben szerzett megbízásokat Pakson az elmúlt két és fél évben.

A megbízások értékén kívül egyéb okok miatt is figyelemreméltók Sebestyén üzleti sikerei. A paksi munkákat például minden esetben olyan pályázatokon nyerte el a Real-Rent és az Amalfi Hungária, amelyeknél az önkormányzat döntötte el, hogy milyen más cégeket hív meg a közbeszerzésekre. A versenytársak nagy része több pályázatnál is kötődött Sebestyénékhez valamilyen módon.

A vállalkozó belevágott egy másik, nagyobb projektbe is Pakson. Az egyik cége földeket vásárolt fel a településen, amelyeket az önkormányzat később jóval magasabb áron akart megvenni Sebestyénéktől. Az üzlet végül az utolsó pillanatban akadt meg.

Sebestyén a megkeresésünkre azt mondta, hogy „klasszikus útépítő szakemberként” dolgozik húsz éve. Természetesnek tartja, hogy az építőipari cégek közbeszerzéseken jutnak megrendelésekhez, ezt ő minden esetben törvényes módon tette. Szerinte a véletlennek tudható be, hogy kapcsolódási pontokat lehet találni közte és néhány versenytársa között.

Támogasd a Direkt36-ot, hogy még több ilyen cikket tudjunk írni!

Sebestyént az Orbán-családhoz fűződő viszonyáról is kérdeztük, de ezeknek a válaszainak a közléséhez nem járult hozzá. A pályázatokra meghívott többi cég nem válaszolt a kérdéseinkre. A paksi önkormányzat pedig annyit közölt, hogy valamennyi közbeszerzés esetén a jogszabály szerint jártak el, az eljárások során egyszer sem merült fel jogorvoslat vagy kifogás.

Egy lakópark és egy Orbán-rokon

Sebestyén Roland 2016 júniusában bukkant fel Pakson, ekkor kereste meg levélben Süli Jánost, aki a város polgármestere volt akkor. Egy másik téma mellett a levélben megemlítette, hogy egy lakóparkot is szeretne építeni Pakson, a teljes ingatlanfejlesztésre 2-3 milliárdot fordítanának.

Gesztenyés Park honlapja szerint Sebestyénék egy Centrál-Ing Kft. nevű céget bíztak meg a tervezett lakások értékesítésével. A Centrál-Ing leányvállalatának egyik tulajdonosa egy Ökrös Imre nevű férfi, aki Orbán Viktor rokona. Egészen pontosan Lévai Gizellának a férje, aki Orbán feleségének, Lévai Anikónak a nővére. Az Ökrös-család az elmúlt években más politikai jellegű ügyben is felbukkant: 2016-ban például a 444 írta meg, hogy a velük üzleti kapcsolatban álló vállalkozók milliárdos összegben halmoztak fel tartozást egy állami intézménynél.

Sebestyén és az Ökrös-család között más kapcsolódási pontokat is lehet találni. A vállalkozó cégeinek egyik korábbi ügyvezetője és egy céges tulajdonostársa is megjelent Ökrös Imre és testvére, Ökrös Marianna vállalkozásaiban.

A lakópark – amelyről elsőként az Index számolt be még 2017-ben – azonban egyelőre nem készült el, jelenleg az építkezés előkészületei látszanak a telken.

Sebestyénnek közvetlen kapcsolata is volt Orbán rokonságával. Lévai Gizella fiával, Szeghalmi Márk Ádámmal közösen hozott létre egy céget 2016 júniusában. Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó vállalkozás székhelye Budapesten volt, de a cég neve, a Paks Ház Kft. utalt rá, hogy Pakson akarnak tevékenykedni. A cégbíróság először elutasította a cég bejegyzését arra hivatkozva, hogy a névhasználathoz nem kértek engedélyt az önkormányzattól. Az elutasítást követő második napon a paksi jegyző, Blazsek Balázs már meg is adta a szükséges hozzájárulást. A vállalkozás azonban nem bizonyult hosszú életűnek, fél évvel később kezdeményezték a megszüntetését. Szeghalmit megkérdeztük írásban, hogy milyen céllal hozták létre a céget, de nem válaszolt a kérdéseinkre.

A projekt, ami már a paksi képviselőknek is sok volt

Sebestyén egy harmadik paksi ingatlanos projektbe is belevágott: 2016 szeptemberében másokkal együtt létrehozta az Atompark Kft. nevű céget, amelyben jelenleg is egyharmados részesedése van. Az Atompark két hónappal a létrejötte után már kötött is egy előszerződést egy paksi ingatlan megvásárlására.

Az egyik ilyen, a Direkt36 által megismert és Sebestyén által is aláírt dokumentum arról szól, hogy az Atompark egy földterületet 13,5 millió forintért, vagyis körülbelül kétezer forintos négyzetméter áron vásárol majd meg. A tulajdoni lapok szerint a vásárlások 2017-ben meg is történtek, az Atompark több mint 8,6 hektáros (közel tizenkét focipálya nagyságú) területet szerzett meg. Az adásvételi szerződéseket nem láttuk, de ha ezzel a négyzetméter árral számolunk, akkor a teljes terület ára 173 millió forint körüli összegbe kerülhetett. A helyi ellenzék képviselői pedig néhány száz milliós vételárról beszéltek. 

A birtokunkba került dokumentumból kiderül az is, hogy Sebestyénék a jegyző feleségének, Blazsekné Bánovics Beátának az ügyvédi szolgáltatásait vették igénybe, ő szerkesztette és írta is alá az előszerződést.

Az Atompark 2017-ben vásárolta fel a területet, miközben az önkormányzat belterületté nyilvánította ezt a részt. Ez megnövelte az időközben egyesített ingatlan értékét

Az önkormányzat vezetése később pont ezt a területet választotta ki arra, hogy „vállalkozói övezetet” hozzon létre a városban. Az ötlet azért merült fel, mert a város korábbi ipari parkját az atomerőmű bővítése miatt megvásárolta az állam. A koncepció megvalósításához fel akarták vásárolni Sebestyénék ingatlanját, mégpedig a 2019 elején nyilvánosságra hozott szerződéstervezet szerint 18 500 forintos négyzetméter áron, vagyis 1,69 milliárd forintért. Ez jelentős hasznot jelentett volna Sebestyénéknek. 

Ez a cikk nem született volna meg, ha nincs a Direkt36. Támogasd a munkánkat!

A Sülit váltó fideszes polgármester, Szabó Péter az ingatlan megvásárlását végül szavazás nélkül levette a napirendről a testület tavaly februári ülésén. Horváth Zoltán, a Jobbik akkori képviselője a Direkt36-nak azt mondta, hogy az ülés előtt a képviselőtestület tagjai egy informális megbeszélésen próbaszavazást tartottak. A kérdés 5-5 arányban osztotta meg a testületet, vagyis nemmel szavazott több kormánypárti képviselő is. „Az ingatlanbiznisz még nekik is necces volt”, azzal ugyanis látványosan nagyot nyertek volna Sebestyénék – állította Horváth, aki szerint az Atompark azóta is árulja az ingatlant, de azt továbbra sem tudta eladni.

Tarolnak a közbeszerzéseken

Bár az ingatlanos próbálkozások nem sikerültek, a helyi pályázatokon jól szerepelt Sebestyén egy másik, építőipari cége, a Real-Rent Kft. Sebestyén a céget 2002-ben a testvérével közösen alapította, évi többmilliárdos forgalmat bonyolít és az elmúlt években az ország több részén is részt vett építőipari beruházásokban. A cég a honlapján egy tucat olyan munkát tüntet fel, amelyet a Közgépnek végeztek 2011 és 2016 között, vagyis nagyjából abban az időszakban, amikor a Közgép a Fidesz gazdasági holdudvarának zászlóshajója volt.

A Real-Rent 2018 őszén nyerte meg az első paksi közbeszerzését, tavaly pedig négy további, jellemzően útfelújítási munkát is megszerzett. Az összesen 1,48 milliárd forintos megbízásokat két kivétellel egyedül kapták meg, csak kétszer volt konzorciumi partnerük.

Szabó Péter paksi polgármester és Sebestény Roland szerződést írnak alá
photo_camera Szabó Péter paksi polgármester és Sebestény Roland szerződést írnak alá Fotó: Paksi önkormányzat

A pályázatok kivétel nélkül meghívásos közbeszerzések voltak. A paksi önkormányzat két különböző eljárást is alkalmazott. Az egyiken csak olyan cégek vehetettek részt, amelyeket az önkormányzat meghívott. A másikon pedig a meghívott cégeken kívül azok is indulhattak, akik időben felfedezték azt az összefoglaló tájékoztatót, amelyet a pályázat megindítása előtt legalább öt nappal kellett közzétenni.

„Ezek az eljárások nem lennének ördögtől valók” – mondta Direkt36-nak Nagy Gabriella, a Transparency International Magyarország közpénzügyi programvezetője. Nagy szerint a meghívásos tender kevesebb adminisztratív terhet ró a kisebb vidéki önkormányzatokra, mint egy nyílt eljárás. Viszont, ha hiányzik a megfelelő kontroll, akkor ezzel az egyszerűsített eljárással vissza is lehet élni – tette hozzá.

A Direkt36 talált arra utaló jeleket, hogy egymással kapcsolatban álló cégeket hívtak meg ezekre a pályázatokra. Azokra a tenderekre, ahol Sebestyénék nyertek, kétszer is meghívták például az Amalfi Hungária Kft-t, amellyel Sebestyén üzleti kapcsolatban állt, a tulajdonosa pedig Sebestyén egyik vállalkozásának ügyvezetője. Az Amalfi Hungária maga is nyert négy útfelújítási munkát Pakson az elmúlt években, ezek összértéke 646 millió forint.

A Real-Rent és az Amalfi Hungária által megnyert tenderekre jellemzően ugyanazokat a cégeket hívták meg újra és újra. Ezek közül négy kapcsolódott lazábban, közvetett módon Sebestyénhez, vagy valamelyik vállalkozásához. Ilyen volt például Kétutas Kft., amelynek a székhelye abban a 700 fős Veszprém megyei kis faluban, Borzavárban van, ahova Sebestyén cége, a Real-Rent is be van jegyezve. A két cég székhelye mindössze 350 méternyire van egymástól. Többször meghívták Mapex-Bau Kft-t is, amelynek az egyik tulajdonosa egyben egy olyan céget is vezet, ahol korábban Sebestyén üzlettársa résztulajdonos volt. Sebestyén azt mondta a Direkt36-nak, hogy ezek véletlen egybeesések.

Meghívásos eljárással bonyolították le a cikk bevezetőjében említett bicikliútról szóló tendert is. A közbeszerzésre, amelyet a Real-Rent egy Soltút nevű céggel közösen nyert el, még az Amalfit és a Mapex-Baut hívták meg. Ezek a cégek végül nem adtak be ajánlatot, pályázott viszont a Strabag, ami elől a jobb ár-érték aránnyal vitte el a munkát a Real-Rent és a Soltút, pedig az ár láthatóan nem sokat számított. Az önkormányzat eredetileg a munka értékét bruttó 454 millió forintra becsülte, ehhez képest a szerződéses ár bruttó 663 millió forint lett, az önkormányzat módosított tavalyi költségvetése viszont már 779 millióval számolt.

A helyi ellenzéket összefogó Paksi Deák Ferenc Egyesület egyik képviselője, Barnabás István szóba is hozta a közbeszerzések drágulását a képviselőtestület idén januári ülésén. „Pazarlás folyik, a közbeszerzési gyakorlat szerint minden pályázat a végére sokkal drágább lesz” – fogalmazott. A képviselő hat beszerzést emelt ki, amelyeknek utólag nőttek a költségei. Ebből kettőt Sebestyénék nyertek el, az egyik a bicikliút volt. Barnabás az ülésen javasolta a helyi közbeszerzési szabályzat felülvizsgálatát, amit Szabó Péter polgármester arra hivatkozva utasított el, hogy a paksi szabályzat „semmiben sem különbözik a magyarországi gyakorlattól, minden jogszabálynak megfelel”.

Annak ellenére, hogy a helyi ellenzék rendszeresen szóba hozza Sebestyén nevét és a politikai kapcsolatrendszerét találgatja, a vállalkozó semmilyen formában nem jelenik meg a paksi közéletben. A helyi tévében és újságban is csak akkor bukkant fel, amikor a polgármesterrel közösen aláírta az egyes megbízásokról szóló szerződéseket.

Iratkozz fel a Direkt36 hírlevelére, hogy ne maradj le a cikkeinkről!

A cégadatok kereséséhez az Opten szolgáltatását használtuk.