A Vígszínház társulatának 96 százaléka Eszenyi Enikő ellen szavazott

színház
2020 március 11., 20:12

Az Index azt írja, hogy bár a Vígszínház igazgatósága „jogilag aggályosnak” tartotta egy hivatalos szavazás megrendezését a társulaton belül, a színház dolgozóiból álló szakszervezet mégis lehetőséget talált arra, hogy a munkatársak közöljék a véleményüket a szakmai bizottságban a társulatot képviselő Hegyi Barbarával.

A színház igazgatói posztjára pályázó három jelölt meghallgatása után a 118 beérkező szavazatból 113-an Rudolf Pétert, 5-en pedig Eszenyi Enikőt támogatták, Csányi Jánosra nem érkezett szavazat – mondta el a lapnak Csőre Gábor színész, a szakszervezet elnöke.

A nap folyamán Eszenyi az ATV-nek adott nyilatkozatban reagált a Vígszínház egykori művészeinek nyílt levelére, amiben az utóbbi években a színházban felmondott 15 színész megerősítette a nemrég több helyről is elhangzott kritikákat az igazgató vezetési gyakorlatáról. Az egykori munkatársak arra panaszkodtak, hogy a felmondásukhoz Eszenyi „verbális erőszaka” és „agresszív vezetői kommunikációja” is hozzájárult. (Index)