Pócs János nem fél a koronavírustól, mert az autóbalesetek is ugyanolyan veszélyesek

POLITIKA
2020 március 11., 10:02

Miközben az Operatív Törzs veszélyhelyzet elrendelését javasolja, a Jászság fideszes képviselője a maga módján azért igyekszik megnyugtatni a koronavírus miatt aggódókat. Amikor a térségi tévében megkérdezték Pócs Jánostól, hogy fél-e a vírustól, a rá jellemző találékonysággal vágta rá a választ:

„Én személy szerint nem félek, az országban 360 körüli autóbaleset áldozatai vannak, és több mint 3600 autóbaleset. Annak is lehetek bármikor áldozata. Lehetek a vírusnak is.” 

link Forrás

Egyébként a koronavírus nem a halálozási arányok miatt a legparább, hanem mert a gyorsan terjedő fertőzés miatt a sok beteg  még a felkészültebb egészségügyi rendszereket is túlterhelheti, ahogy az Észak-Olaszországban is látni. Ezért lenne fontos, hogy még a kezdeti szakaszban megpróbálják megállítani vagy legalább lassítani a terjedését.

Pócs később elmondta azt is, hogy a megelőzésben sok múlik a lakosságon, ezért azt tanácsolja, hogy kerüljük azokat a helyeket, „ahol sok emberrel, sok külföldivel találkozhatunk”.