Az osztrák kormány 38 milliárd eurós segélycsomagot hirdet a munkahelyek megmentésére

külföld
2020 március 18., 18:49

Az osztrák kormány 38 milliárd eurós segélycsomagot hirdet a munkahelyek megmentésére – jelentette be Sebastian Kurz. „Minden tőlünk telhetőt megteszünk , hogy megakadályozzuk a tömeges munkanélküliséget” – mondta a kancellár.

A korábban meghirdetett 4 milliárd eurós sürgősségi segélyen túl 9 milliárdot szánnak a garanciákra és a hitelekre, 15 milliárdot a „különösen erősen sújtott” ágazatoknak, 10 milliárdot pedig az adóhalasztásokra. Ez „szükséges és igazságos” – mondta Kurz, aki szerint a koronavírus-járvány miatt meghirdetett anyagi segítségnyújtás minden vállalkozásnak elérhető.

Közben Alma Zadic igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a közigazgatási eljárásokat, illetve a bírósági tárgyalásokat április végéig felfüggesztik, így a következő hetekben nem hirdetnek ítéleteket, nem adnak ki menekültstátuszokat, és nem kerül sor válásokra sem. Kivételt képeznek a fogva tartással és az előzetes letartóztatásokkal kapcsolatos határozatok. A miniszter indoklása szerint „egész egyszerűen nem felejthetünk ott embereket a börtönökben”. Közben a fogva tartottak nem fogadhatnak látogatókat, az ügyvédek csak üvegablakon keresztül beszélhetnek ügyfeleikkel.

A koronavírus-fertőzésben megbetegedettek száma délután elérte az 1646-ot, de 9 pácienst időközben gyógyulttá nyilvánítottak. Továbbra is magas a betegek száma Tirolban (382 fő), Vorarlbergben (123 fő) és Alsó-Ausztriában (256 fő), ezért további településeket helyeztek vesztegzár alá.

Tirolban két kedvelt síterep, Sölden és Christoph am Arlberg, míg Vorarlberg tartományban Lech, Klösterle, Warth és Schröcken került karantén alá. Délután Salzburg tartományban a 2813 lakosú Flachaut, valamint Bad Gastein, Bad Hofgastein, Dorfgastein, Großarl és Hüttschlag településeket is lezárták. Tirol tartományt emellett utazásra nem javasolt térséggé nyilvánították, így azoknak, akik az elmúlt két hétben ott jártak, két hetet karanténban kell tölteniük.

Koronavírus-fertőzés következtében Stájerország tartományban szerdára virradóra két 80 éves férfi halt meg, Alsó-Ausztriában pedig egy 76 éves férfi vesztette életét, mindegyiküknek más súlyos megbetegedései is voltak. Linzben egy 27 éves lány halt meg, ő 14 éve egyéb súlyos panaszokban is szenvedett. Emellett Felső-Ausztriából is jelentettek egy halálos esetet.

A lakosság nagy része betartja az óvintézkedéseket és a korlátozásokat, a rendőrségnek eddig összesen 18 esetben kellett intézkednie. (MTI)