Emmi: Két nap alatt 900 egészségügyi önkéntes jelentkezett

Egészségügy
2020 március 18., 16:52

Két nap alatt rekordszámú, csaknem 900 egészségügyi önkéntes jelentkezett az új koronavírus elleni küzdelemhez – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A minisztert vezető Kásler Miklós hétfői felhívása nyomán jelentkezett önkéntesek többsége orvostan-, gyógyszerész- és fogorvoshallgató, de végzett orvosok és egészségügyi szakdolgozók is sokan regisztráltak – írta a minisztérium.

A segítők közül öten a Szent László Kórházban, húszan a Nemzeti Népegészségügyi Központban látnak el adminisztratív és betegellátási feladatokat, ötvenen pedig a járványügyi mintavételekben segédkeznek majd.

A tárca emlékeztetett arra, hogy Kásler Miklós nyílt levelében a többi között a közép- vagy felsőfokú egészségügyi képzésben részvevőkhöz, a rezidensekhez és szakorvos-jelöltekhez meg azokhoz az egészségügyi szakemberekhez fordult, akik nem közfinanszírozott járó- vagy fekvőbeteg-ellátó intézményekben dolgoznak.

A miniszter arra kérte őket, hogy önkéntes munkájukkal segítsék a sürgősségi betegellátásban, az alapellátásban dolgozókat, és helyettesítsék 65 feletti kollégáikat, hiszen ők a koronavírus-járványban fokozottan veszélyeztetettek.

A közlemény szerint az emberi erőforrások minisztere köszönetét fejezte ki az önkéntes segítőknek. (MTI)