A védőfelszerelés hiánya és a túlterheltség miatt halnak meg az orvosok

Egészségügy
2020 március 19., 14:37

A világ több tájáról is jönnek a hírek, hogy orvosok fertőződnek meg, rosszabb esetben halnak bele a koronavírusba. Magyarország megpróbálja kivonni a 65 év feletti orvosokat az ellátásból.

Két orvos is súlyosan megbetegedett a koronavírustól az USA-ban március 15-én – írja a New York Times. Az egyik orvos még csak a negyvenes éveiben jár, rendelkezett megfelelő védőfelszereléssel, de a járvány egyik amerikai gócpontjában dolgozott Seattle-höz közel. A másik orvos a hetvenes éveit tapossa és karanténba zárt betegeket kezelt, amikor megfertőződött. Mindkettejük állapota súlyos, de stabil.

A Business Insider februári cikke szerint Kínában 78 800 egészségügyi dolgozóból 3300 fertőzödött meg, amiből nyolcan meg is haltak. Az áldozatok között volt egy 29 éves és egy 34 éves orvos is.

A Jama (The Journal of the American Medical Association) amerikai orvostudományi folyóirat publikált februárban egy tanulmányt, amiben a járvány terjedését vizsgálták a kórházakban. 138 embert vizsgáltak meg, amiből 57 emberről mutatták ki, hogy a kórházban fertőződött meg, ebből 17 már eleve benn feküdt valamilyen egyéb okból, 40 pedig kórházi dolgozó volt. A 40 egészségügyi dolgozó közül 31 a kórház valamelyik általános osztályán volt beosztva, 7 dolgozott a sürgősségin, 2 pedig az intenzíven.

Ezek az esetek rámutatnak arra, hogy az élvonalban dolgozó egészségügyi személyzet magasabb kockázatnak van kitéve, mint az átlag lakosság.

Ezt a jelenséget már korábbi járványoknál is tapasztalték: a tizenegyezer áldozatot követelő Ebola-járvány alatt százszor nagyobb volt a fertőzési kockázat az egészségügyi dolgozóknál, mint az átlag embereknél. A Covid-19 beetgséget okozó új koronavírus közeli rokona, a SARS pedig több orvost és ápolót betegített meg, mint bárki mást: a fertőzöttek 20 százaléka került ki az egészségügyből.

Több ok is közrejátszik

Miért halhatnak bele még a fiatal orvosok is a vírusba, ha ők mindenkinél többet fertőtlenítenek és még védőfelszerelés is van rajtuk?

Erre egyelőre felmérés nincs, de Kínában több okot is találtak, ami okozhatta az orvosok megbetegedését és halálát, és ami valószínűleg bármelyik országra igaz: 

  • Az egyik kézenfekvő ok, hogy a vírus nagyon erősen fertőző, az orvosoknak pedig sokkal több jut a fertőző kórokozókból, amiért állandó interakcióban vannak a koronavírusos betegekkel; több találkozás a vírussal: nagyobb fertőzési keresztmetszett, nagyobb esély a megbetegedésre.
  • A másik ok, hogy mindenütt, ahol igazán súlyosság vált vagy válik a járvány, egy idő után hiány keletkezik védőfelszerelésekből. Kínában sem volt elég maszk és védőruha.
  • A harmadik ok pedig, hogy a frontvonalban dolgozó kínai orvosok óriási terhelésnek voltak kitéve. Se aludni, se rendesen enni nem volt idejük, némelyikük még a mosdóba sem tudott kimenni. Az extrém kimerültség nagyon legyengíti az immunrendszert, mindenféle betegségre fogékonyabbá válik.

Ezek a tapasztalatok azért tűnnek fontosnak, mert sajnos Magyarország egészségügyi rendszere békeidőben is elég kifeszített. Naponta érkeznek hírek túlterhelésről, szakemberhiányról, felszereléshiányról. Most pedig extrém terhelés előtt állnak a magyar orvosok és egészségügyi dolgozók. Védőfelszerelésből már most sincs elég, és toboroznak ugyan önkénteseket, szerencsére van is sok jelentkező, de a járvány csúcsa még messze van. Akkor derül majd ki, hogy elég-e az erő, ami rendelkezésre áll. A hazainál összehasonlíthatatlnul jobb anyagi körülmények között, elképesztően jó szakemberellátottsággal működő lombardiai egészségügyi rendszer sem bírta a terhelést.

Ahogy a példák is mutatják fiatal orvosok is megfertőződhetnek és sajnos bele is halhatnak a betegségbe, de a Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság azzal nyugtatta az orvostársadalmat, hogy náluk az áldozatok 80 százaléka 60 év feletti volt. 

A New York Times cikke szerint azonban nem csak a frontvonalon, magukkal a fertőzöttekkel dolgozó egészségügyisek vannak kitéve magas kockázatnak a kórházakban, hanem a más osztályokon dolgozók is. Ahogy Amerikában is nő a fertőzöttek száma, egyre nagyobb eséllyel futnak bele olyan esetekbe, amikor elsőre nem világos, hogy koronafertőzéssel van dolguk. Az orvosok arra panaszkodtak, hogy sokszor van olyan, hogy valaki csak egy nyílt sebbel érkezik a sürgősségire, akit védőfelszerelés nélkül látnak el, majd kiderül róla, hogy egyébént koronavírusra potizív. Ez történt az egyik amerikai kórházban is, ahova egy részeg tinit szállítottak be, el is kezdték ápolni, amikor kiderült, hogy magas láza van és köhög.

Ilyenkor a beteggel kapcsolatba került egészségügyi dolgozók már tovább is terjeszthették a vírus akár más osztályokra. Ilyenkor aztán mindenkit el kell különíteni, aki kapcsolatba került a beteggel, azokat is, akik az őt kezelő dolgozókkal kerültek kapcsolatba, akár egész osztályokat, kórházakat lezárni, tovább gyengítve a rendszert, szűkítve a rendelkezésre álló kapacitást.

A kórházi dolgozók tehát sosem tudhatják, mikor futnak bele a vírusba.Vannak olyan orvosok, akik már nem mernek hazamenni a családjaikhoz, nehogy magukkal vigyék a járványt is; van, aki a gyerekeit el is vitte otthonról. Többen Airbnbt bérelnek, ott alszanak többen, hogy véletlenül ne vigyék haza a vírust. A kiadó lakásokat fenntartók már itthon is elkezdték megszervezni az ingyenes orvoslakásokat.

Azonban az orvosoknál is rosszabb helyzetben vannak az ápolók, akik nem kapnak annyi védőfelszerelést az amerikai kórházakban, mint az orvosok. Egy nővér arra panaszkodott a New York Timesnak, hogy saját magának kellett bevinnie védőszemüveget, mert elfogytak az eszközök. Az orvosoknak van zuhanyzójuk, a ruháikat is fertőtleníthetik, de az ápolók számára ez a lehetőség nem áll fenn, mert az már túl sokba kerülne a kórházaknak.

Tudunk arról, hogy egyes kórházak Magyarországon is arra biztatják az orvoskat, hogy maguk szerezzék be a védőfelszerelések egy részét, például barkácsáruházakból. Ezen itthon senki sem lepődik meg, hiszen békeidőben is így működött az egészségügy: a vécépapírt a betegnek kellett vinni, a kórtermeket a betegek hozzátartozói festették önként... De egy komoly járvány esetén nem biztos, hogy mindegy, milyen védőszemüvegben és maszkban kezeli az orvos a fertőzöttet.