Elmarad a jégkorong-világbajnokság

sport
2020 március 21., 15:01

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) a koronavírus-járvány miatt törölte a május 8. és 24. között kiírt svájci elit-világbajnokságot. És május 21-23. között nem rendezik meg Zürichben az IIHF éves kongresszusát sem.

A kongresszus egyelőre bizonytalan helyszínű és időpontban megtartott pótlásán egyeztetnek arról, hogy melyik időpontban lehetne Svájcban vb-t rendezni, tekintve, hogy 2025-ig már korábban döntöttek a helyszínekről. Utoljára 1946-ban maradt el vb, akkor a második világháború miatt a válogatottak még nem álltak készen a tornára.

Világszerte az elmúlt hetekben, napokban a nemzeti bajnokságok sorra leálltak, edzeni sem lehetett, Európában sok helyen még a jégpályákat is leolvasztották, az erős ligák közül csak az orosz bázisú KHL rájátszása folyik - ott hivatalosan április 10-ig áll a játék -, de például az NHL küzdelmei szünetelnek.

Az IIHF már a múlt pénteken törölte a divízió II-es és III-as világbajnokságokat minden korosztály számára, korábban pedig a női elit vb-t is, amelyen a magyar csapat fennállása során először szerepelt volna. A szövetség pedig kedden jelentette be, hogy nem rendezik meg a divízió I-es tornákat, így a magyar férfi válogatott nem lép pályára április 27. és május 3. közötti ljubljanai I/A tornán, amelyen sorrendben a dél-koreai, az osztrák, a francia, a házigazda szlovén, valamint a jobbára székely hokisokból álló román csapattal találkozott volna. (MTI)