50 ezres tömeg tekintette meg Japánban az olimpiai lángot

külföld
2020 március 22., 18:54

Több mint 55 ezren gyűltek össze Szendajban az olimpiai láng megtekintésére, annak ellenére, hogy a japán kormány kérte, ne legyenek nagyobb csoportosulások a helyszíneken. 

A fáklyát egy arany tartóedényben állították ki a város pályaudvaránál, ahol csakhamar 500 méretes sor alakult ki, sok ember szájmaszkot viselve várakozott. 

A láng
photo_camera A láng Fotó: PHILIP FONG/AFP

Pénteken már rögtön az első napon tömegjelenetek játszódtak le a tokiói olimpia lángváltójának útján: a fővárostól 335 kilométerre északra fekvő Isinomakiban mintegy 500-an akarták látni a fáklyát, illetve a láng érkezése alkalmából rendezett ünnepséget, melyen ismert humoristák is felléptek. Japánban a láng 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg a hagyományos lángváltó keretében. 

A szervezők a világméretű koronavírus-járvány miatt nem változtattak az útvonalon, sőt, nézők jelenlétét is engedélyezték, de külön felhívták a figyelmet arra, hogy az érdeklődők ne tömörüljenek, és az érintett városokba tervezett ünnepségek egy részét törölték, illetve volt, amelyikre megtiltották a belépést. A futókat és a kiszolgáló személyzet tagjait pedig folyamatosan figyelik és ellenőrzik - írja az MTI.

A lelkes közönség Szendajban
photo_camera A lelkes közönség Szendajban Fotó: PHILIP FONG/AFP

A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg, de a Reuters értesülései szerint a kulisszák mögött már gyártják a forgatókönyveket a játékok elcsúsztatására. A szigetországban 1000 fölött jár a regisztrált fertőzöttek száma, és szerdán a a Japán Olimpiai Bizottság alelnöke is bejelentette, hogy pozitív lett a tesztje.