Bácskai János elbukta a 444 ellen indított utolsó pert is

jog
2020 március 24., 15:47
comments 55

Bácskai János és a IX. kerületi önkormányzat számos helyreigazítási pert követően bekeményített, és rágalmazás miatt büntető feljelentést is tett ellenünk a ferencvárosi panamákat feltáró cikk- és videósorozatunk miatt. Egy ilyen feljelentésnek már elvileg büntetőjogi következményei is lehetnek, rágalmazás vétsége miatt akár szabadságvesztés is kiszabható. 

A sérelem és a feljelentés oka az volt, hogy nyilvánosságra hoztunk számos, Bácskai polgármestersége alatt történt panamagyanús esetet. Ebben az időben egy bizonyos politikai és vállalkozói kör szervezetten leszívta a kerület forrásainak jelentős részét. Értékes önkormányzati lakásokat szereztek meg, majd azokkal sefteltek, vendéglátóhelyekre, üzlethelyiségekre tették rá a kezüket, gyanús kéményfelújításokkal, útfelújítással, kátyúzással, diszkövezéssel zsebeltek be érdemtelenül százmilliókat. Trükkök százait bevetve, az ellenzékkel összefogva, majdnem 10 éven át szinte teljesen eltüntették a parkolásból származó bevételeket. Illegális privilégiumokat és kiváltságokat élveztek. 

Összefoglalva: úgy kezelték Ferencvárost, mintha az a saját birtokuk lenne. 

Bácskai, a magánvádló álláspontja szerint mindezekkel azt akartuk mondani, hogy ő „a polgármesteri tisztséget kihasználva lopott, csalt, hazudott és visszaélt a pozíciója által biztosított lehetőségekkel”. A bíróság döntött, és helyben hagyta az alábbi elsőfokú végzést, ami bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette. 

A 2017 óta zajló persorozat ezzel az ítélettel lezárult. Ez örvendetes, de mégis van egy szomorú aspektusa a történetnek. Nem elég, hogy a ferencvárosiak Bácskai Jánosék idejében folytatólagosan meg lettek károsítva, de még a kerületvezetés balul sikerült védekezési stratégiáját is finanszírozniuk kellett. 

Az önkormányzattól származó adatok szerint a 444 ellen indított persorozat sokba került a ferencvárosiaknak. Csak az ügyvédekre 12 312 142 forintot költöttek a közös kasszából, és ehhez jönnek még a sorban elveszített perek költségei.  

A volt polgármester nem régen csalódottan nyilatkozott a jogi eljárásokkal kapcsolatban: „A mai jogi keretek között, ha egy közszereplő állít valamit valakiről, a sértett az Alkotmánybíróságig is elmehet, mert a véleménynyilvánítás szabadsága felmenti a vádlót erkölcsi kötelessége alól.”

Pedig egyáltalán nem lehetetlen egy magyar politikus számára, hogy a médiával szemben a bíróság előtt szerezzen érvényt az igazának. Tavaly a kormányzat által fenntartott sajtó ellen 61 esetben, a független sajtó ellen pedig 4 esetben nyertek helyreigazítási pert. 2018-ban a pártsajtó 109 esetben vesztett pert, a független pedig 14 alkalommal. Az elmúlt pár évben sok politikusnak, például Hadházy Ákosnak, Juhász Péternek, Donáth Annának, Áder Jánosnak, Gréczy Zsoltnak vagy Vona Gábor is sikerült pert nyerni az őket hamisan rágalmazó orgánummal szemben.  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.