97 évesen meghalt a görög ellenállás legismertebb alakja, Manolis Glezos

külföld
2020 március 30., 16:48

Hétfőn meghalt a 20. századi görög történelem ismert szereplője, Manolis Glezos, aki fiatalon a nácikkal szembeni ellenállás szimbolikus alakjává vált, majd több mint hat évtizeden át képviselte a baloldali eszméket az országban. Halálát szívelégtelenség okozta, november óta volt kórházban. 

A 18 éves Glezos és 19 éves barátja, Apostolos Santos 1941. május 30-án felmászott az Akropoliszra, letépték a horogkeresztes zászlót, a helyére pedig a görög lobogót tűzték ki. Tettük a nemzeti ellenállás szimbolikus cselekedete volt, a két fiatal fontos alakja lett az ellenállásnak. 

A nácik csak 1942-ben derítették ki, hogy kik követték el a zászló leszedését, és elfogásuk nélkül ugyan, de halálra ítélték őket. Glezost végül el is kapták, bebörtönözték és meg is kínozták, de a kivégzését megúszta. Santos 2011-ben halt meg. 

photo_camera Fotó: Wassilios Aswestopoulos/NurPhoto via AFP

Glezos 2011-ben az AFP-nek arról beszélt, hogy Hitler 1941-ben azt mondta, hogy felszabadítja Európát, ők meg meg akarták mutatni neki, hogy a harc csak most kezdődik. 

A második világháború után Glezos különféle baloldali pártok és mozgalmak színeiben politizált több mint 60 éven át, a baloldali és demokratikus értékek melletti kiállása miatt több alkalommal is börtönben kötött ki, többször halálra is ítélték, és élete során több mint 11 évet töltött bezárva. Politikai aktivizmusa mellett írásairól is ismert, a görög ellenállás történetének egyik legjelentősebb krónikása volt. 

Idős korában is meghatározó alakja maradt a görög közéletnek, a 2008-as válság után a megszorításellenes mozgalom ismert szereplője volt, nyolcvan éves is elmúlt már, amikor még előfordult, hogy könnygázzal fújták le egy tüntetésen. 

2014-ben, 91 évesen a baloldali Syriza színeiben az Európai Parlament tagjává választották, de egy évvel később lemondott a posztjáról. 

Glezost nemcsak a görög baloldal gyászolja, de a jobboldali kormány miniszterelnöke, Kyriakos Mitsotakis is arról beszélt, hogy halálával szegényebb lett Görögország, de élete révén az ország gazdagabbá vált, és most minden görög fejet hajt emléke előtt. (DW, Guardian)