A fagy a barackfák virágzásában okozta a legnagyobb kárt

mezőgazdaság
2020 március 30., 13:08

A március végi fagy 40-90 százalék közötti virág- és rügykárt okozott a kajszibaracknál fajtától és régiótól függően, az őszibaracknál a virágkár 30-60 százalékra becsülhető, de ettől akár még átlagos is lehet a termés – közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

Apáti Ferenc azt mondta, az enyhe február miatt az idén szokatlanul korán kezdődött a gyümölcsfák fejlődése. A korai kajszibarackfajták már március közepére kivirágoztak, a fagyok idején már közel teljes virágzásban volt az összes kajszifajta, az őszibarackok virágzása 40-60 százalékosra tehető. A többi gyümölcsfaj még nem virágzott a fagyok megérkezésekor, amelyek nagyobb mértékben a dél- és nyugat-magyarországi termesztőkörzeteket sújtották.

Az alelnök azt mondta, a kajszibaracknál a fagy miatt a korábban nyíló fajták károsodtak nagyobb, míg a középérésű és késői fajták kisebb mértékben, a kajszibarackfákat a tavalyi nagy termésmennyiség megterhelte, így a virágzása is gyengébb az előző évhez képest.

A cseresznyefák ugyan még nem virágzanak, de a korai fajtáknál jelentős a rügykár, főleg a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon, kisebb mértékben az északi és keleti országrészeken. A meggy és a szilva esetében mérhetők kisebb rügykárok, de most úgy tűnik, ezek a termést egyelőre nem veszélyeztetik. Az alma és a körte esetében jelentősebb károsodás egyelőre nem látszik – mondta.

A március végi fagyok okozta virág- és rügykárokból egyelőre érdemi következtetést nem lehet levonni a várható termésre. Többnapos, nagyon erős lehűlések várhatók, amik szintén hatással lesznek a termésre, május közepéig pedig további fagyok is előfordulhatnak. (MTI)