A koronavírus-járvány kezelése miatt feszült egymásnak Erdogan és Isztambul polgármestere

külföld
2020 április 01., 17:50

Feszültséget idéztek elő Recep Tayyip Erdogan török elnök és Ekrem Imamoglu, Isztambul ellenzéki polgármestere között az új típusú koronavírus-járvány törökországi kezelésére irányuló ügyek, úgymint a jótékonysági adományok és a teljeskörű kijárási tilalom szükségességének kérdése - derült ki szerdai török sajtóbeszámolókból.

Erdogan és az Imamoglu vezette önkormányzat egyaránt hétfőn indított gyűjtést azok számára, akik a fertőzés terjedésének megfékezése érdekében hozott hatósági intézkedések nyomán kárt szenvedtek.

Ekrem Imamoglu, Isztambul polgármestere
photo_camera Ekrem Imamoglu Fotó: Diego Cupolo/NurPhoto via AFP

A török államfő, aki a kormánypárt elnöke is egyben, szerdán a tömörülés tartományi elnökeivel tartott videokonferenciája során bírálta Imamoglu lépését, és úgy fogalmazott: "nincs értelme egy államnak az államon belül". Leszögezte, hogy gyűjtést csak azon állami szervek folytatnak, amelyeket a köztársasági elnök kijelölt. Ha önkormányzatok a tartományi kormányzói hivatal engedélye nélkül kezdeményeznek adakozást, akkor az az "állam az államon belül logikája", ami a hatalom megosztása - vélekedett Erdogan. Hangoztatta: "ehhez senkinek nincs joga, és a törvények sem engedik meg".

A török belügyminisztérium kedden közölte, hogy az önkormányzatoknak - az isztambuli városvezetést is beleértve - nem áll jogában a kormányzó jóváhagyása nélkül gyűjtést kezdeményezni, ezért fel fognak lépni a felelősökkel szemben.

Az isztambuli önkormányzat szerdán pert indított a belügyminisztérium ellen, amiért a tárca befagyasztotta a gyűjtés céljából nyitott számlaszámokat. A városvezetés azt kérte a bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a minisztérium rendeletét.

Erdogan és Imamoglu között ugyanakkor abban sincs egyetértés, hogy szükség van-e teljeskörű kijárási tilalom bevezetésére.

A török vezetés az utóbbi hetekben ugyan nagymértékben leszűkítette a közösségi életet, és arra kérte az állampolgárokat, hogy maradjanak otthon "önkéntes karanténban", de kijárási tilalmat csak a 65 év felettiek és a krónikus betegségtől szenvedők számára léptetett életbe.

Imamoglu hétfőn az ellenzéki FOX televíziónak adott interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a 16,5 milliós Isztambul lakosságának csak a 15 százaléka kimegy az utcára, az 2,5 millió embert jelent. "A jó idő beálltával, az emberek így vagy úgy, de kimozdulnak. Ha nem is egész Törökországra, de Isztambulra vonatkozóan el lehetne rendelni a teljes kijárási tilalmat" - szorgalmazta.

Erdogan szerdán arról is beszélt, hogyha az emberek betartják az önkéntes karantént, nem lesz szükség további intézkedésekre, ám ha nem veszik figyelembe a fertőzés megelőzésével kapcsolatos javaslatokat, és a járvány elburjánzik, elkerülhetetlenné válik a szigorúbb fellépés.

Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter szerda esti ankarai sajtótájékoztatóján közölte, hogy az előző 24 órában 2148-al 15 679-re nőtt az igazolt fertőzöttek, 63-mal pedig 277-re a halálos áldozatok száma. Hozzátette: jelenleg 979-en szorulnak intenzív ellátásra, 692-en vannak lélegeztetőgépre kapcsolva, 333-an viszont már meggyógyultak. Az ország az elmúlt nagyjából egy hétben ugrásszerűen megnövelte a napi koronavírus-tesztek számát, eddig csaknem 107 ezret végeztek el, ebből csak az utóbbi két napban közel 30 ezret.

Imamoglu, aki a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt nevében indult a tavaly március végi, majd szabálytalanságokra hivatkozva júniusban megismételt isztambuli helyhatósági választáson, végül több mint 806 ezer szavazattal győzött kormánypárti kihívója, a korábbi miniszterelnök, Binali Yildirim előtt.

Az Erdogan vezette iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 15 év után először veszítette el a legnépesebb török város vezetését, aminek okát megfigyelők a romló gazdasági helyzetben látták. (MTI)