Hétfőtől nem kell aláírni a postásnál

Egészségügy
2020 április 04., 11:13

Érintkezés nélküli kézbesítési módot alkalmaz jövő héttől a személyes átvételt igénylő postai küldeményeknél a veszélyhelyzet idején a Magyar Posta. Az új intézkedéssel elkerülhető a közvetlen fizikai érintkezés és ezzel tovább csökkenthető a fertőzésveszély kockázata. A változás több küldeménytípust is érint.

A pénteken megjelent kormányrendelet alapján a veszélyhelyzet alatt az ajánlott leveleket a kézbesítő a levélszekrénybe kézbesítheti úgy, hogy ennek tényét rögzíti a készülékén. 

A tértivevényes levél, a hivatalos irat és a csomag esetében az átvételt nem kell a címzettnek aláírással igazolnia, ehelyett elég a személyazonosságot igazoló igazolvány adatait egyeztetni a kézbesítővel lehetőség szerint mintegy 1,5 méteres távolságból. A kézbesítő ezeket az adatokat rögzíti az elektronikus készülékén, és átvettnek minősíti a küldeményt.

A postákon is, a postai küldeményátvétel esetén a postai munkatárs jegyzi be az átvevő igazolására alkalmas okmány típusát és számát, ekkor sem szükséges az ügyfelek részéről az aláírás. Könnyítést jelent az is, hogy a csomagot - a címzett kifejezett kérésére - alkalmi átvevőnek, akár a szomszédnak is átadhatja a kézbesítő, természetesen ebben az esetben is rögzíteni kell az átvevő adatait.

A kormányrendelet kitér a hatósági házi karanténnal érintett címeken történő kézbesítésre. Az érintett címeken a tértivevényes ajánlott küldeményeket, hivatalos iratokat, csomagküldeményeket és a kifizetési utalványokat a postás nem kézbesíti személyesen. A küldemények kézbesítését a karantén lejártát követően kísérli meg a posta, sikertelen kézbesítés esetén az értesítőn megjelölt őrzési ideig tartja (általában 10 munkanapig), és annak lejártát követően a kézbesíthetetlenség szabályait alkalmazza, azaz visszaküldi a feladónak. A karantén ideje alatt az ajánlott és a közönséges levélküldeményeket levélszekrénybe kézbesítjük. (MTI)