Orbán: A járvány tetőzésekor 8000 lélegeztetőgépre lehet majd szükség

POLITIKA
2020 április 10., 06:45

Orbán Viktor volt a Kossuth Rádió vendége péntek reggel. A beszélgetés során többek között elmondta, hogy a tömeges fertőzések irányába halad az ország, és azért vártak ki a korlátozó intézkedések meghosszabbításával, mert felmerült, hogy szigorításra lesz szükség. Végül nem szigorítottak, csak fenntartották a kijárási korlátozásokat, és a polgármestereknek adták meg a lehetőséget, hogy helyi szinten hozzanak ilyen döntéseket. 

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy ő még nem látja Magyarországon a fényt az alagút végén, de más országokban már látni ezt. A kormány elsősorban Ausztriára figyel, ami a mi 'nagyméretű laboratóriumunk', mert ott minden hamarabb történt meg, és az ott meghozott intézkedések fényében tud a magyar kormány is döntéseket hozni. 

Orbán kitért arra is, hogy az egészségügyi dolgozók 20 százaléka fertőződhet meg a nemzetközi tapasztalatok alapján, és a járvány tetőzésének idején 7500-8000 intenzív kórházi ágy és lélegeztető gép kellhet. És míg 'normális békeidőben' nagyjából kétezer lélegeztetőgép áll rendelkezésre az országban, ezért most ezt a számot kell felfuttatni, illetve orvosokat és ápolókat kell átképezni, akik tudják ezeket kezelni. 

A miniszterelnök szerint az ország védekezése annyiban sikeres, hogy sikerült lassítani a járvány terjedését, és ezzel időt nyerni, de a nagy megpróbáltatások még előttünk vannak. Ez most a felkészülés időszaka, pont mint a sportban Orbán szerint: ha jól akarsz teljesíteni, akkor az edzőtáborban is rendesen kell dolgozni. 

A gazdaság jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy szokás szerint a jegybank megint a leginkább optimista, de azért addig Orbán sem menne el, hogy ő is 2-3 százalékos növekedésben bízzon, ugyanakkor szerinte nem szükségszerű az a hatalmas méretű visszaesés sem, amiről hallani. Londoni pénzügyi elemzőket idézve mondta azt, hogy szerintük Magyarországnak van egy esélye arra, hogy jól jöjjön ki ebből az egész helyzetből, ehhez csak egy jó terv kell, és azt jól kell végrehajtani. 

Orbán Viktor elmondta, hogy ugyan Brüsszel engedné most a költségvetési hiány megnövelését, Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy a hiányunk 3 százalék alatt maradjon. Orbán szerint ugyanis nagy ára lesz az eladósodásoknak, akik most nyakló nélkül élnek ezzel a lehetőséggel, azokat pár hónap múlva a hitelezők és a spekulánsok dróton fogják rángatni.