Olyan rosszul sikerült a kijárási tilalom bejelentése Törökországban, hogy a belügyminiszter benyújtotta lemondását

külföld
2020 április 12., 21:01

Péntek este 10-kor Süleyman Soylu belügyminiszter bejelentette, hogy szombatra és vasárnapra kijárási tilalmat rendelnek el a 30 legnagyobb török városban. A lezárásig hátralévő két órában százezrek rohamozták meg a boltokat. Az ellenzék szerint a mindenféle óvatosságot nélkülöző pánikolós jelenetek előidézésével a kormány újabb lökést adhatott a járvány terjedésének, tömegek életét veszélyeztetve.

A belügyminiszter először azt nyilatkozta, hogy Erdogan elnök útmutatásainak megfelelően járt el, de vasárnapra már magára vállalt minden felelősséget, és benyújtotta lemondását. Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy ezt Erdogan elfogadta-e.

Soylu és az elnök 2018
photo_camera Soylu és az elnök 2018 Fotó: OZAN KOSE/AFP

„Egy odaadással és alapossággal irányított időszakban, minden tekintetben enyém a felelősség a hétvégi kijárási tilalom végrehajtását illetően, amely teljes mértékben a járvány megelőzését célozta” - írta Soylu, aki beismerte, hogy az embertömegekről megjelent képsorok „nem voltak összeegyeztethetők e tökéletesen vezényelt időszakkal”. A Twitteren közzétett szöveg emelkedettebb hangvételben folytatódik:

„Bocsásson meg nekem szent nemzetem, amelynek kárt okozni soha nem akartam, és tisztelt köztársasági elnökünk, akihez életem végéig hű leszek.”

A Hürriyet török kormánypárti napilapban vasárnap megjelent interjújában Soylu arról beszélt, hogy tudomásul vette és elfogadta a bejelentés időzítésével kapcsolatban őt ért bírálatokat. Nem látta előre, hogy ez fog történni, sőt más országok példájából kiindulva pont abban az esetben számított hasonlókra, ha a tilalomról két-három nappal előre értesítik a lakosságot. „Ezt akartuk elkerülni” - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy mintegy 250-300 ezer ember sietett az utcákra a hír hallatán. 

A kék mecset körül senki: az elmúlt napokban kiürültek a mindig túlzsúfolt isztambuli utcák is
photo_camera A kék mecset körül senki: az elmúlt napokban kiürültek a mindig túlzsúfolt isztambuli utcák is Fotó: OZAN KOSE/AFP

Törökországban a fertőzés megfékezése érdekében péntek éjféltől vasárnap éjfélig kétnapos kijárási tilalom van érvényben a 30 legnagyobb városban - köztük Isztambulban és Ankarában -, valamint a Fekete-tenger partján fekvő Zonguldak településen, amely a török szénbányászat központja, és ahol gyakoriak a légzőszervi megbetegedések. Az intézkedés 63 millió 640 ezer emberre vonatkozik. 

Továbbra is magas, napi 4500-at meghaladó értékkel, 4789-cel nőtt az új koronavírussal diagnosztizáltak száma, amely így 56 956-ra emelkedett. A halálozások száma ezúttal 97-tel 1198-ra nőtt. (AFP, MTI)