A Peugeot tulajdonosa szerint idén háromnegyedére eshet az európai autók iránti kereslet

gazdaság
2020 április 21., 10:43

A Peugeot, az Opel és a Vauxhall autómárkákat is tulajdonló PSA előrejelzése szerint 2020-ban az európai járműgyártók várhatóan 25 százalékos keresletcsökkenéssel lesznek kénytelenek szembenézni az új autók piacán. A PSA ezzel párhuzamosan azt is bejelentette, hogy a borús jövőre való tekintettel 90 százalékkal csökkentik a reklámköltéseiket, és dolgozókat bocsátanak el.

A PSA bevételei 2020 első negyedévében is 16 százalékkal elmaradtak a várttól, pedig a mostani gazdasági visszaeséshez vezető lezárásokat kiváltó koronavírus csak január végén jelent meg az országban, a komoly európai lezárások pedig február második feléig nem kezdődtek el.

A cég éppen ezért egyelőre nem is tervezi újranyitni a koronavírus miatt márciusban bezárt autógyárait. A vállalat pénzügyi vezetője a Financial Times-nak azt mondta, készen állnak a gyártás beindítására, de amíg a kereskedők nem adnak el autókat, ennek semmi értelme. „Ha elkezdjük a gyártást, az azért lesz, mert autókat adunk el” - mondta.

A PSA vonakodása a gyárai újranyitásától elsősorban azért furcsa, mert a szintén francia Renault, a német Volkswagen és a japán Toyota a napokban arról tettek bejelentést, hogy  lassított futószalagokkal megkísérlik újranyitni a gyáraikat, ügyelve a munkások közötti távolságtartásra.

A PSA egyébként története legjövedelmezőbb januárját és februárját zárta 2020-ban, aztán márciusban jött egy hatalmas, 50 százalékos visszaesés. A cég pénzügyi vezetője szerint április még keményebb lesz, 80 százalékkal eshet vissza kereslet az autók iránt Európában, hiszen Kínában is ilyen számokat tapasztaltak a koronavírus miatti lezárások idején. (Financial Times)