Elfogták az Iszlám Állam egyik legkeresettebb terroristáját Spanyolországban

Terrorizmus
2020 április 21., 17:39

Elfogták az Iszlám Állam egyik legkeresettebb terroristáját a dél-spanyolországi Almeríában – közölte a spanyol rendőrség.

A tájékoztatásban nem fedték fel az illető személyazonosságát, csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy egy nagyon veszélyesnek tartott egyiptomi állampolgárról van szó, aki éveket töltött a szíriai-iraki konfliktusövezetben a dzsihadista terrorszervezet harcosaként, és rendkívüli erőszakosságával már régen felkeltette a hatóságok figyelmét. Meg nem erősített információk szerint egy volt brit-egyiptomi rapperről, Abdel-Majed Abdel Bary az.

link Forrás

A közlemény szerint az elfogott terrorista Észak-Afrikából érkezett illegálisan Spanyolországba, és két, vele együtt letartóztatott társával együtt egy bérlakásban bujkált. A járványügyi helyzetet kihasználva maszkot viselve ment ki időnként az utcára, így elkerülve azt, hogy felismerjék.

A másik két személy azonosítása még tart, vizsgálják, hogy szintén dzsihadista harcosokról van-e szó.

A rendőrség közölte, az akciót nemzetközi együttműködésben, a spanyol titkosszolgálat segítségével hajtotta végre. (via MTI)