Varga Judit: Magyarország a szolidaritásban hisz

politika
2020 április 22., 10:23

Magyarország nem a politikai vádaskodásban, a leckéztetésben, hanem a szolidaritásban, a valódi cselekvésben és a segítségnyújtásban hisz, és elutasítja a kettős mércét – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az MTI-nek.

Varga az Európa Tanács Általános Ügyek Tanácsának videokonferenciája után azt mondta: a megbeszélés fő témája a nemzeti és EU-s fellépés volt a koronavírus-járvánnyal és annak következményeivel szemben. A tanácskozás elején az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová megerősítette, hogy a testület dolgozik egy minden tagállamra kiterjedő elemzésen, ami azt vizsgálja, milyen rendkívüli intézkedéseket vezettek be. Varga Judit azt mondta, a bizottság alelnöke még általánosságban sem utalt arra, hogy bármely tagállam intézkedései aggodalomra adnának okot. Ez az elemzés még nem nyilvános, még hivatalosan nem fogadta el a bizottság – mondta

Varga Judit azt mondta, Magyarország álláspontja szerint a vádaskodás helyett a tényekre kell alapozni a vitát, ezért a bizottságnak elküldte a saját elemzését, készítettek egy minden tagállamra kiterjedő táblázatot, amiben a rendkívüli intézkedések alkotmányos kereteit, részleteit hasonlították össze.

Ha már jogállamiságról van szó, nagyon fontos, hogy ezt a vitát jogi, ténybeli alapokra tereljék, hiszen elég sok politikustól hangzottak el megengedhetetlen állítások – mondta. Még a bizottság sem jött elő a saját elemzésével, de már megelőlegezve az eredményt, egyesek „hangos politikai vádaskodásba kezdtek", különösen méltatlan volt, hogy a német szociáldemokrata Michael Roth megengedhetetlen hangnemben beszélt a német sajtóban korábban – mondta.

A miniszter elmondta: Magyarország mindezt visszautasítja, hiszen a közös értékeket nem lehet megosztásra használni, minden tagállamnak egyaránt fontosak ezek az értékek, ezeket nem lehet megosztásra, a tagállamok közötti feszültség keltésére használni.

Ehelyett főleg a válság idején „az EU szolidaritásában hiszünk” az európai határokon belül és kívül is, ezért Magyarország is erőfeszítéseket tett, és nemcsak uniós szomszédainak, hanem a csatlakozásra váró nyugat-balkáni országoknak is lehetőségeihez mérten vitt védőeszközöket – mondta Varga. „Mi nem a politikai vádaskodásban, a leckéztetésben, hanem a szolidaritásban, a valódi cselekvésben és a segítségnyújtásban hiszünk, és elutasítjuk a kettős mércét” – mondta.

Varga Judit azt mondta, az európai miniszterek tanácskozása rendszerint előkészíti az EU-csúcsot, ez csütörtökön lesz, szintén videokonferencián. Egyelőre nem kiforrottak még azok a keretek, amiken belül az európai intézmények kezelni próbálják majd a válság hosszú távú gazdasági hatásait – mondta.

Varga Judit igazságügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának és igazságügyi bizottságának együttes ülésén az Országház Nagy Imre termében 2019. július 4-én.
photo_camera Varga Judit igazságügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának és igazságügyi bizottságának együttes ülésén az Országház Nagy Imre termében 2019. július 4-én. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Magyarország elfogadja, hogy „uniós szinten is rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség”, de nagyon fontos, hogy azok az alapvető EU-s értékek, mint a szolidaritás, az egyenlő elbánás elve és a kettős mérce kizárása érvényesüljenek, és jutalmazni, nem pedig büntetni kell azokat a tagállamokat, amik sikeresebbek a válság kezelésében – mondta Varga, aki szerint a minőség sokkal fontosabb, jobb európai fellépésre és nem több Európára van szükség.

Arról is beszélt, hogy a járvány előtt zajlottak a többéves EU-s költségvetésre vonatkozó tárgyalások, amik februárban egyfajta holtpontra jutottak. A járványhelyzet új dimenziót adhat az új körülmények beálltával, de mégiscsak egy 7 évre szóló költségvetésről van szó, így nem hagyhatják figyelmen kívül azokat az alapvető elveket, amikre mindig is épült az uniós büdzsé, amiben a kohéziós politikának kiemelt szerep jut – mondta. Szerinte „ezek az alapelvek most sem halványodhatnak el”, és Magyarország partner minden olyan megoldásban, ami egy kiegyensúlyozott, minden tagállam érdekét megfelelően figyelembe vevő választ fogalmaz meg a gazdasági válság kezelésére, de ez nem mehet a kohéziós politika kárára. (MTI)