A brit kormány életbiztosítást köt az egészségügyi dolgozóknak

külföld
2020 április 27., 16:50

Ingyenes életbiztosítást köt a brit kormány az állami egészségügyi szolgálat (NHS) és a szociális ellátórendszer dolgozóinak arra az esetre, ha a koronavírus-járvány a halálukat okozná – közölte a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock a brit kormány szokásos napi tájékoztatóján elmondta: eddig 21 092-en haltak meg a nagy-britanniai Covid-19-járványban, a halálos áldozatok között van az NHS 82 dolgozója és a szociális ellátórendszer 16 munkavállalója.

Hancock közölte: a kormány életbiztosítási programot dolgozott ki, ami alapján 60 ezer font (több mint 24 millió forint) juttatást kapnak a koronavírus okozta betegségben elhunyt NHS-dolgozók és szociális gondozók családjai.

A miniszter azt mondta, természetesen semmi sem kárpótolhatja a családokat a szeretteik elvesztéséért, a brit kormány mégis mindent szeretne megtenni a gyászoló családok támogatására.

A kormány vizsgálja a program kiterjesztésének lehetőségét más olyan foglalkozási ágakra is, aminek a tagjai szintén a koronavírus-járvány elleni közdelem frontvonalában dolgoznak.

Az egészségügyi miniszter közölte: Nagy-Britanniában hétfőig 719 910 szűrővizsgálatot végeztek el, és 157 149 emberről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal. A szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4310-zel nőtt. Egy héttel ezelőtt 4676 új fertőződést azonosítottak, a korábbi hetekben 5500-5600 közötti napi esetszám-emelkedéseket mértek. A halálos áldozatok száma az elmúlt 24 órában 360-nal nőtt. Ez eddig a legalacsonyabb napi növekedés ebben a hónapban.

Chris Whitty angliai tisztifőorvos, aki szintén részt vett a Downing Streeten tartott esti sajtótájékoztatón, elmondta: ez nem feltétlenül a teljes szám, mivel a hétvégén valószínűleg nem volt teljes körű az adatfeldolgozás, és a mostani összesítésből kimaradt halálesetek a hétközi számokban még megjelenhetnek. Whitty szerint a napi halálesetek 7 napos mozgó átlagát mutató görbe most már fokozatosan lefelé tart.

Matt Hancock egészségügyi miniszter azt mondta: az NHS-nek a koronavírus-válság kezdete óta eltelt „minden nap minden órájában” megvolt a kapacitása mindazok ellátására, akik a Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorultak. Az NHS kórházaiban az oxigénellátó berendezéssel felszerelt ágyak 42 százaléka már üres, és az ország legtöbb térségében elkezdődött a koronavírus okozta betegség miatt kórházi ellátásra szoruló páciensek számának csökkenése – mondta Hancock, aki szerint annak, hogy az egészségügyi ellátórendszer kapacitása mindig meghaladta a szükségleteket, elsősorban az az oka, hogy néhány hét alatt tíz, kizárólag koronavírus-betegek kezelésére létrehozott ideiglenes kórház épült az országban.

Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta: az NHS-kórházak nyitva állnak azok előtt is, akiknek más sürgős ellátásra van szükségük. Azok, akik például mellkasi fájdalmak miatt szívinfarktusra gyanakszanak, semmiképpen ne halogassák a segítségkérést, feltétlenül keressék fel a kórházakat, mert ott fogadják, felveszik és ellátják őket, csakúgy, mint eddig – mondta Hancock. A brit kórházak sürgősségi felvételi osztályainak forgalma közel 50 százalékkal csökkent a tavaly ilyenkor regisztrált szinthez képest. (MTI)