Leromboltak egy műemlék istállót a titkos Orbán-birtokon, újabb hatalmas földalatti objektumot építenek a helyére

POLITIKA
2020 április 27., 09:54

Az eddigi, talán legjelentősebb átalakítást rögzítette az Orbán-család Alcsút-Hatvanpusztai titkos birtokán Hadházy Ákos független képviselő, aki kisgépével ismét a helyszín fölé repült és lefotózta az építkezést. Teljesen lerombolták ugyanis az egykor József főherceg itteni birtokainak központjaként szolgáló, műemléki védettségű épületegyüttes négy főépületének egyikét, a méretre legnagyobb egyik istállót. Az építkezés éppen ott tart, hogy jól látszik: a többszáz négyzetméteres, jókora épület alá több méter mély föld alatti rész épül. 

Az Orbán-rezidencia specialitásának egyre inkább az tűnik, hogy hatalmas alapterületű, néhol azon belül is többszintes földalatti pince-bunker rendszereket építenek alá, párhuzamosan a föld feletti részek újjáépítéssel felérő felújításával. 

A Birtok eredetileg, majd utána hosszú ideig nagyjából úgy nézett ki, mint az alanti, 2016-ban készült gifen: a főbejárat felől nézve két lakóépülettel, mögöttük két L-alakú, istállóként és cselédszállásként funkcionáló nagyobb blokkal, amik együtt rajzolták ki a komplexum nagyjából négyzet alakját, a négyzetet  középen álló kis víztoronnyal és a háttérben felsejlő raktárépülettel kiegészítve:

A birtokon sokáig csak aránylag kisebb felújítási munkák zajlottak, ám amikor Hadházy 2019 júliusában tényfeltáró repülést végzett a puszta felett, kiderült, hogy nagyszabású, több vadonatúj, jellemzően földalatti objektum építésével járó munkálatok indultak meg. Már ekkor jól látható volt, hogy a főkapu felől nézve jobb hátsó istálló/cselédépületet a falakig szétszedték:

photo_camera Fotó: Hadházy Ákos/Facebook

Miközben már épültek a fenti kép bal oldalán látható, jókora földalatti egységek. Ám mivel a teljes főúri majorság műemlék, logikusnak tűnt, hogy az L alakú épületet csak felújítják.

Hadházy friss fotóiból kiderül, hogy nem ez a helyzet. A házat nem egyszerűen ledózerolták, hanem utána hatalmas pincerendszert vájtak a földbe a helyén:

Aminek most folynak a betonozási munkálatai:

photo_camera Hadházy Ákos képe

Az elpusztított épület az elérhető nyilvános adatbázis, az Országos Építésügyi Nyilvántartás szerint műemléknek számít, amint az ebben a táblázatban elolvasható.

A klasszicista stílusú istálló egyébként 1820-27 között épült, eredetileg egyterű volt, belül oszlopokkal alátámasztva. Később a XIX. és a XX. században is átépítették, falak betoldásával egyre több helyiséget alakítva ki benne.

Hadházy tavaly azt derítette ki, hogy Orbánék a telken mélygarázs és gazdasági porta építésére kértek és kaptak építési engedélyt. Feltételezhető, hogy az egyik lakóépület és a balkézre eső istálló közötti részen épültettek a garázsok:

photo_camera Fotó: Hadházy Ákos/Facebook

Az új képeken jól látszik, hogy időközben kívülről teljesen elkészült a "kúria 1"-ként jelölt, fent balra látható lakóépület:

Amiről a korábbi fotók alapján lehet tudni (alant a jobb alsó sarokban), hogy a közepén valamilyen hatalmas báltermet/előadót/mozit/tróntermet, de mindenképp olyan helyiséget alakítottak ki, ami a mostani kép tanúsága szerint nem kap felső megvilágítást, vagyis nem egy átriumos belső udvar, hiszen a házra az eredetire emlékeztető tetőt húztak fel:

photo_camera Fotó: Hadházy Ákos/Facebook