Pesti Hírlap: Pénzügyi katyvasz az egész állatkert

Budapest
2020 április 28., 17:31

A leltár sem volt hiteles a Fővárosi Állat- és Növénykert könyvelésében - írja a Pesti Hírlap keddi kiadása. A lap a fővárostól kérte ki az Állatkert 2019. harmadik negyedévi könyveléséről szóló könyvvizsgálói jelentést, és az abban foglaltak alapján tette ezt a megállapítást.

A jelentés szerint a könyvelésben lévő valószínűsíthető hibák lényegesek és átfogóak, meghaladják a „jelentős összeget”. Kiderült az is, hogy az állatkert leltára sem volt szabályos, azt ugyanis csak a leltár készítője írta alá, ellenőrök nem, így a leltár nem tekinthető hitelesnek.

Az eddig is sejthető volt, hogy az állatkert könyvelésével vannak gondok, a 2020. január 1-jén hivatalba lépő új gazdasági igazgató írt is erről egy levelet Karácsony Gergely főpolgármesternek. Persányi Miklós, az állatkert igazgatója ezután, februárban jelentette be a lemondását. Döntését korával indokolta, sokan azonban összekötötték a lépést azzal is, hogy februárban kiderült, kb. 20 milliárd forint hiányzik még a Biodóm befejezéséhez, és azt sem a főváros, sem a kormány nem kívánja biztosítani.