Ismét sportolóra támadt egy férfi a Hármashatár-hegyen, a tavalyi támadások elkövetőjét gyanúsítják

bűnügy
2020 április 29., 12:26

Terepkerékpáros fórumon született bejegyzés alapján ír arról az Index, hogy idén tavasszal ismét sportolókat támadott meg az a férfi, aki tavaly is többször rontott már rá a Hármashatár-hegyen futó, illetve kerékpározó emberekre.

A lap által idézett bejegyzés szerint egy fórumozót április 22-én délután ért támadás: „Velem szembe jött és bármilyen kiváltó ok nélkül először vállal a kerékpárról próbált lelökni, majd ordibálva rámrontott, borssprayvel lefújt és elkezdett egy hosszú tárggyal ütni. Magam sem gondoltam volna, hogy valaha ilyen megtörténik velem, hogy még védekezni sincs lehetőségem, mert azonnal lefújt borssprayvel, ami szinte teljesen elvakított és gátolta az önvédelmet.”

Ugyanezen a szakaszon érte támadás tavaly Kiss Miklós válogatott terepfutót. A futó tájékoztatása szerint a férfi egy vasrúddal próbálta leütni, majd a gázspray-vel lefújni, ez azonban nem sikerült neki. A támadót akkor elfogták a rendőrök.

A rendőrség az Index kérdésére elmondta, hogy egy férfi ellen büntetőeljárást indítottak a tavalyi támadás miatt. Az ügyben egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanújával.

A múlt heti támadás miatt garázdaság ügyében nyomoznak, és a feltételezett elkövető ugyanaz, mint a tavaly: a 40 éves B. Ferenc, akit jelenleg is köröznek.