Karácsony szerint a forgalomcsillapító javaslatok célja, hogy egyetlen halálos közúti baleset se legyen többé Budapesten

Budapest
2020 április 29., 10:58

A fővárosi városvezetés forgalomcsökkentési javaslatának célja a forgalomcsillapított zónák növelésé és az, hogy hosszabb távon "nullára" csökkenjen a halálos balesetek száma Budapesten - közölte Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében. Mint írta, örül a vitáknak, melyek a forgalomcsillapító javaslatainak megjelenése után törtek ki, de szó nincs arról, hogy máris döntés született volna bármiről. 

„A sok héten át egyeztetett, az érintett kerületi polgármesterekkel átbeszélt, és a közgyűlési többség által támogatott előterjesztés nem a folyamat végéről, hanem éppen annak kezdetéről szól. Arról, hogy a következő fél évben a kerületekkel, a szakmai szervezetekkel és a budapestiekkel is megvitatjuk az elképzeléseinket. Ennek érdekében tíz kerületben és például a fővárosi fenntartású rakparton mintaprojekteket indítunk, láthatóvá, „kézzelfoghatóvá” tesszük, mire is gondolunk, amikor élhető Budapestről beszélünk. Ezeket a mintaprojekteket aztán megvitatjuk a budapestiekkel, az ő véleményük alapján hozunk döntéseket” – írja erről. 

Az előterjesztés amúgy elolvasható a főváros honlapján, és mint a főpolgármester írja, ezek a célok és elképzelések illeszkednek a Tarlós István által elindított budapesti mobilitási programhoz, amit még ellenzéki képviselőként Karácsony is megszavazott. 

Mint Karácsony írja, nem arról van szó, hogy a  városban mindenhol, minden egyes útszakaszon csökkentenék a megengedett sebességet, hiszen Budapest jelentős része már most is forgalomcsillapított zóna. 

„A mi célunk ezen területek növelése ott, ahol az elmúlt években úgy alakultak át a közterek, utcák, autóutak, hogy jelenleg már csak balesetveszélyesen lehet nagyobb sebességgel autózni. Mi ezt a balesetveszélyt fogjuk csökkenteni, és elérjük, hogy ne a cammogástól ideges autósokat kelljen kerülgetniük a folyamatos balesetveszélyben lévő gyalogosoknak a szűk utcákon, ehelyett élhető közterek alakuljanak ki a város gyakorta túlzsúfolt belső részein” – írja Karácsony, aki kitért arra is, hogy pont erre a programra kértek felhatalmazást a választások előtt, azaz hogy zöldebbé, élhetőbbé tegyék a várost. 

Ezen kívül cél még, hogy hosszabb távon nullára csökkentsék a halálos balesetek számát a városban. A főpolgármester ír arról is, hogy bár az egyeztetések még a járvány előtt kezdődtek, céljaik illeszkednek ahhoz, ahogy a nagyvárosoknak reagálnia muszáj a járvány miatt megváltozott szokásokra. 

„Ezek közül fontos reagálni arra, hogy az emberek okkal és joggal szeretnék elkerülni a túlzsúfoltságot, teret kell biztosítani a biztonságos távolság megtartására, reagálni kell a biciklis és a gyalogos közlekedés iránt megnövekedett igényekre. Ezt teszi például Párizs, vagy Barcelona, hasonló koncepciók formálódnak Berlinben, Bécsben, vagy éppen ilyen típusú döntéseket hoz Vilnius. Budapest újraindítási programjának, a járványra való reakciójának fontos eleme kell legyen a biztonságos közterek kialakítása” – írja ezzel kapcsolatban, és megemlíti azt is, hogy ha van a járványnak egyáltalán pozitív következménye, akkor az a levegőminőség javulása a városban. 

„Én soha nem úgy álltam a közlekedéshez, hogy az autósok állnak szemben mondjuk a biciklistákkal, vagy a gyalogosokkal, esetleg a közösségi közlekedést használókkal. Emberek vannak, akik el akarnak jutni a céljukhoz, és nekünk az a dolgunk, hogy megteremtsük ennek mindenki számára elérhető, biztonságos lehetőségét. Vitatkozunk, beszéljünk még erről sokat, de tegyük ezt a célok ismeretében, méltányosan, a tények és ne a feltételezések alapján. Ebből fog a végén kijönni egy élhető, biztonságos, zöldebb város” – zárja posztját Karácsony.