Magyar Narancs: Az egyetemektől von el pénzt a kormány a járványhelyzet miatt

oktatás
2020 április 30., 14:07

Az egyetemektől von el pénzt a kormány a koronavírus-járványra miatt, írja a Magyar Narancs. A laphoz az ELTE kancellárjának április 20-án kiadott utasítása jutott el, amiben Scheuer Gyula arra hivatkozva rendel el azonnali létszámstopot, hogy 

a fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium „előirányzat-csökkentésről is intézkedett az Egyetemet terhelően”.

Bár a levél nem közöl pontos összeget, hogy mennyivel csökkent az egyetem állami támogatása, a Magyar Narancs úgy tudja, hogy 860 milliós megszorítás történt.

„A COVID-19 pandémia nyomán alapvetően változnak az Egyetem gazdálkodási lehetőségei, a hallgatói jelentkezések, a működési feltételek, és fel kell készülni arra is, hogy az állami költségvetésből származó támogatások nagyságrendje és időbelisége is eltér a korábban tervezettől,”

írta Scheuer. Az Innovációs Minisztérium arra a kérdésre, hogy "összesen és egyes intézményekre lebontva mennyivel csökkentették az egyetemek támogatását, és hogy hová csoportosítják át ezt a pénzt," nem válaszolt. Mindössze annyit közöltek, hogy

„a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet és annak gazdasági hatásai miatt a 2020. évi költségvetés a megváltozott körülményekhez igazodva hajtható végre. Az eredményes védekezés a legfontosabb cél, amely az állami szereplőktől, költségvetési szervektől is megköveteli a közös teherviselésben való részvételt. A felsőoktatási intézmények önálló költségvetési szervek, így a módosított előirányzatukkal való gazdálkodásról maguk dönthetnek.”